Ugrás a tartalomra
Ha az ember egy korszakos zseniről hall, legyen tudós vagy mûvész, biztosan van valahol a háttérben egy csodálatos asszony, aki lehetővé teszi, hogy az illető fickó olyan fenemód zseniális legyen. A nő nevét persze nem jegyzik fel sehol, róla nem tesznek említést a történelemkönyvek.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy asszony mellett, akiben elevenen él nemének géniusza, a szerelem sosem válik szokássá; bûbájos gyöngédsége annyi formát tud ölteni, oly szellemes és oly szerelmes egy időben, természetességébe annyi mûgondot kever el s mûvészetébe annyi természetességet, hogy emléke ugyanannyi hatalmat gyakorol, mint jelenléte. Mellette minden más asszony elhalványodik. Az ilyen ragyogó, nagy szerelem értékét csak az tudja felbecsülni, akinek attól kell tartania, hogy elveszti vagy már el is vesztette.
Honoré de Balzac
-
A nők olyan csodálatos megfigyelők. Mindent látnak, észreveszik az apró részleteket, amik nem tûnnek fel az embernek.
Agatha Christie
-
Azt mondta valaki: az asszony csoda - valaki meg hozzátette, hogy minden csoda e világon. Azt hiszem, nem Isten teremti a csodát, hanem az emberek szíve. Minden, amit szeretünk, csodává alakul. Így van tehát, hogy leggyakrabban csoda számunkra az asszony.
Jiri Wolker
-
Képzeljenek el a szomszédjukban egy idős hölgyet, aki minden olyan régen történt dologra emlékszik, amire más nem. Vagy tényleg annyira idős, hogy nincs vetélytársa ebben, vagy volt ideje sokat olvasni élete folyamán, és ezért tud mindent.
Csabai Márk
-
Két okból szoktuk bámulni a csillagot, mert ragyog és mert kifürkészhetetlen. Közvetlen közelünkben azonban van egy sokkal elbûvölőbb és sokkal mélységesebb titok: a nő.
Victor Hugo
-
A zseniben az a legcsodálatosabb, hogy érthető - noha ehhez szükséges lehet egy-két kiemelkedő tehetségû nem zseni, aki az elsők között érti meg és mások számára is érthetővé teszi a zseni gondolatait.
Mérő László
-
E földön nincs asszony, ki ne lelné kedvét még a hamis bókokban is, akkor főképpen, ha kiváló férfiútól hallhatja.
Szilvási Lajos
-
A nők, mint egy elmés francia mondta valamikor, ihletet és vágyat adnak belénk, hogy remekmûvet alkossunk, de mindig lehetetlenné teszik, hogy megcsináljuk remekmûvünket.
Oscar Wilde
-
Egy nő, aki figyelmesen végighallgatja az embert... nagy szó! Az én életemből ez mindig hiányzott.
Edmonde Charles-Roux
-
A tudomány is ugyanolyan kis lépésekben fejlődik, mint bármi más - a zsenik jól elmondható korszakos felfedezései mögött is sok ember sok apró előrelépésének szintézise és továbbfejlesztése áll.
Stipsicz András