Ugrás a tartalomra
Ha bezárjuk magunk körül a falat, a külső információkat nem engedjük be többé, elindul a lélek kóros sejtburjánzása.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember ledönti a falakat, hogy szabaddá legyen, de aztán már nem egyéb, mint lerombolt erősség, amely minden világtáj felé nyitva van. És kezdődik a szorongás, annak a tudata, hogy nem vagyunk.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Aki elhanyagolja a saját testével való kapcsolatot, és lemond az önmagával folytatott szeretetteli, együttérző kommunikáció lehetőségéről, idővel egy merev, rideg, önkritikus belső világban találhatja magát, ahol nem jó érzés időzni, ahonnan menekülni kell. A lelkünk mélyéről fakadó igazság elhalkul, míg a test üzenete - hiába egyre hangosabb - zavaros és érthetetlen marad. Pedig jó tudni, hogy ha eltévedünk saját lelkünk útvesztőiben, a testünk ott van, mint végső iránytû, mely hûségesen tükrözi rólunk mindazt, amit a tudatunk elől igyekszünk elrejteni.
Buda László
-
Ilyenek vagyunk mi! Falakat építünk magunk köré, aztán bujkálunk mögöttük, ahol apránként darabjainkra hullunk. Mégsem engedünk be senkit, hogy segítsen.
Oravecz Nóra
-
Ahogy a bőr elfárad a folyamatos igénybevételtől, úgy a lélek is. Ezért ha nem tudunk megszabadulni a folyamatos félelemtől, akkor kiégünk. Akkor előbb-utóbb a tompaság, az üresség költözik a tekintetünkbe, a lelkünkbe.
Al Ghaoui Hesna
-
Ha csupán anyagi javakért dolgozunk, magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Azt hiszed, az idő gyógyít, a fal megvéd? Tévedsz, tévedsz. Ha valami a bensőnk közepébe fészkelte magát, semmi ki nem tépheti.
Federico García Lorca
-
A titkaink belülről pusztítanak el minket, és megbetegítenek.
-
Azzal, hogy falat húzol a szíved köré, nem véded meg magad, csak kizársz másokat, akik fontosak lehetnének.
-
A test belső részei és a külvilág közti minden kapcsolat utat nyithat a kórokozóknak, vagyis nem csekély fertőzésveszélyt jelent. A kórokozóknak nem szabad bejutniuk, ezért ha csak lehet, a kapukat zárva kell tartanunk.
-
Nem hagyhatjuk, hogy a félelem csapdába ejtsen bennünket. Ha efféle falak közt élnénk le az életünket, az egyenlő lenne a lassú halállal.
Mark Lawrence