Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha egy ember dramatizál, dramatizálása mögött rendszerint feldolgozatlan, traumatikus események állnak, amelyek régebbről erednek, mint a tulajdonképpeni indíték.

🔮 Jövőkép 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberi történelem során hajlamosak vagyunk túlracionalizálni múltat, a kelleténél drámaibban ábrázolni a jelent, és alábecsülni jövőt. (...) A helyzet az, hogy a múltbeli események közel sem mentek végbe olyan racionálisan, ahogyan utólag gondoljuk; a jelen általában nem annyira drámai, ahogy a közbeszéd elhiteti velünk; a jövőbeli változások pedig többnyire a legmerészebb elképzeléseinken is túltesznek. Alexander Stubb
  2. Az ember (...) évekig fejtegeti magában a történteket, hogy mi miért történt az életében. Sokáig maga sem érti az okokat, csak hosszú évekkel később találja meg a választ. És akkor meg már régen elmondta azt a sok butaságot, amit az adott pillanatban, a történtek után lenyilatkozott.
  3. A trauma sokszor az esemény után következik be, amikor összerakjuk, hogy mi is történt velünk.
  4. Az ember cselekedeteit sokszor a megfogalmazatlanul benne élő érzelmek irányítják. Berkesi András
  5. Az ember néha szeretné, hogy a dolgok bonyolultabbak legyenek, mint amilyenek valójában.
  6. A véletlenek mögött gyakorta még feltáratlan törvényszerûségek lapulnak. Barabási Albert-László
  7. Tudja, az embernek a vérébe ivódik, hogy a dolgokat inkább a színpadi díszlet nézőpontjából közelítse meg, mintsem a valóság felől. Agatha Christie
  8. Az emberek azért játszadoznak a tragédiával, mert nem hiszik el, hogy a civilizált világ színpadán zajló tragédia valóság. José Ortega y Gasset
  9. Én nem csak az emberek örökölt sorsában hiszek. Egy népnek is van örökölt sorsa, traumái, drámái, és a múltból következik, hogy hogy reagál a jelenre. Frei Tamás
  10. A (...) traumáknál az ember néha ok nélkül vállalja magára a felelősséget. Ez egy kicsit olyan, mint az önbántalmazás. Néha megkönnyebbülünk, ha átvállaljuk a terhet. Logikátlannak tûnhet, mégis így van.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat