Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha egy gyerek hazudik, szinte rögtön el is árulja magát. A gyerek nem elég ravasz. A felnőttek viszont elhiszik a saját hazugságaikat.

Maria Gripe
🔮 Jövőkép 👶 Kereszteltek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem tudom, kik tudnak nagyobbat hazudni, a felnőttek vagy a gyerekek. Azt hiszem, a gyerekek messze nagyobb képzelőerővel rendelkeznek, amikor mesélnek, mint a felnőttek, de úgy gondolom, hogy a felnőttek sokkal megtévesztőbbek tudnak lenni, különösen az árulásban.
  2. Ha a gyermek hazudik, akkor vagy fél, vagy utánoz. Hazug szülőknek hazug gyerekeik vannak. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk elmondja nekünk az igazat, ne hazudjunk neki. Alexander Sutherland Neill
  3. Rengetegen vannak, akik nem hisznek az igazságban, hanem abban, amit szántszándékkal hinni szeretnének. Hiába meresztik tágra mindkét szemüket, valójában nem látnak semmit. Az ilyeneket becsapni gyerekjáték. Murakami Haruki
  4. A felnőtt kiönti a lelkét, csak közben hazudik, kamuflál, saját maga előtt is leplez. Panaszkodik, de nem a lényegről. A gyerek viszont jobbára makacs, dacos, nem árulja el csak úgy, hogy ez meg ez a bajom, viszont egy idő után rajzban, játékban esetleg kirobbanóan jeleníti meg a problémáját. Vekerdy Tamás
  5. Az emberek a nagyobb hazugságokat jobban elhiszik, mint a kicsiket. És ha elég gyakran ismételjük őket, az emberek előbb-utóbb hinni fognak bennük.
  6. A gyerek azért kezd el hazudni, mert attól fél, hogy ha megmondja az igazat, elfordul tőle a szülő, a tanár vagy a barát. De ha nem fordul is el, legalább megbünteti. Olyan, mintha arra szocializálnánk egymást otthon és az iskolában is, hogy valamiféle homogén színházat játsszunk. Mindenki játssza meg azt, akinek lennie kellene, de senki se legyen önmaga, még véletlenül se. Aki önmaga, arról megvan a véleményünk. Feldmár András
  7. A gyerekek természettől fogva hiszékenyek. Miért is ne lennének azok? Úgy érkeznek erre a világra, hogy nem tudnak semmit, és felnőttek veszik körül őket, akik hozzájuk képest mindent tudnak. Richard Dawkins
  8. Mindenki hazudik, amikor fél. Vannak, akik sok hazugságot mondanak, vannak, akik keveset. Vannak olyanok is, akiknek csak egy nagy hazugságuk van, de azt olyan gyakran ismételgetik, hogy végül szinte maguk is elhiszik... A lelkük kis szegletében azonban mindig tudni fogják, hogy hazugság, és ez meglátszik az arcukon is. George R. R. Martin
  9. A gyerekek egyrészt roppant kitartóak, ha valamit akarnak, másrészt nagyon fifikásak, tudják, hogy kell a szülőnél valamit elérni. Húsz esetből ötször az ember nem az észérvekre és Vekerdyre hallgat, hanem türelmetlen lesz, és kiabál. Mindenkinél így van, aki letagadja, az hazudik. Dobó Kata
  10. Minden felnőttben a félrevezetett gyerek csalódik. Legtöbbször jóvátehetetlenül, mert mire megpróbálja kiheverni csalódásait, elfogy az ereje, s megtörik. Csoóri Sándor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat