Ugrás a tartalomra
Ha egy képben kellene bemutatnom, milyen a mélyszegénység és a benne élő gyerek életesélyének viszonya, akkor úgy mondanám, olyan, mintha egy nagyon mély gödör alján állna a halmozottan hátrányos helyzetû gyerek, és a rendszer belógat egy létrát, amin kikapaszkodhatna. De a létra fogai hiányosak, néhol nem is az ő méretéhez igazodnak, no meg libeg, nem stabil, néha még jól be is lengetik, felülről, növelve a lepotyogás veszélyét. A létra túl magasan kezdődik, a gyerek alig éri el, és nincs, aki bakot tartana neki. Sőt, ha sikerülne is elkapnia a lépcsőfokot, sok kéz kapaszkodik a lábába, húzza vissza a közeg, ami már jó régóta a gödör mélyén él.
Kapcsolódó idézetek
-
A fejetlenség nem gödör. A fejetlenség létra. Sokan próbálják megmászni, de lezuhannak róla, és nem vágnak neki megint. A zuhanás összetöri őket. Másoknak megadatik a lehetőség a feljutásra, de nem élnek vele. A birodalomba kapaszkodnak, az istenekbe, vagy a szerelembe, káprázatokba, mert csak a létra valódi, és nincs más, csak a mászás.
-
Az emberek többsége kishitû, és megelégszik a létra aljával is. Minél többen vannak odalent, annál nagyobb a tömeg a létra alsó fokain, ezért annál több az üres hely feljebb. Természetesen nagyon nehéz felkapaszkodni, de ha egyszer sikerül, ott már kevesebb lesz a versenytárs.
Arnold Schwarzenegger
-
Az életben néha előfordul, hogy beleesünk egy-egy gödörbe, amiből nem tudunk egyedül kimászni. Erre vannak a barátok meg a család. Hogy segítsenek. De csak akkor tudnak segíteni, ha szólsz nekik, hogy ott ülsz a gödör alján.
Meg Cabot
-
Rohadtul nem komfortos átlépni a korlátainkat, olyan, mintha az ember lábai alól kifutna a talaj. Megszûnik a stabilitás, megkérdőjeleződik sok, biztosnak hitt alapköve az életünknek. A semmiben lebegünk. Az egyetlen dolog, amit tehetünk az az, hogy megtanulnunk önmagunkba kapaszkodni. Elfogadjuk, hogy most ez egy nehéz helyzet, elfogadjuk, hogy szenvedünk. Nem söpörjük a szőnyeg alá. Piszkosul fáj, de a szívünk mélyén már sejtjük, sőt, tudjuk, hogy ezek az instabil momentumok fognak minket eljuttatni a következő szinthez. Hiszen nincs fent lent nélkül.
-
A mélyszegénységben élők sorsa kívülről taszító, mégis hamis biztonságot ad (lám, van még lejjebb is), belülről pedig végtelenül küzdelmes és szomorú. A sikeres, hirtelen meggazdagodott ember sorsa kívülről előbb irigylésre, majd a végén, az elkerülhetetlen bukás után kárörömre méltó, belülről pedig küzdelmes és szomorú. A kettő közötti kisember sorsa kívülről érdektelen, belülről pedig küzdelmes és szomorú.
-
Az utcai és mélyszegénységben töltött évek testileg, lelkileg olyannyira pusztítók, hogy az érintettek egészsége és szellemi frissessége sokszor pillanatok alatt indul hanyatlásnak. (...) A gyerekkortól kezdődő egészségtelen életkörülmények, a nehéz fizikai munka, a kiszámíthatatlanság senkit sem kímél.
-
A gyerekek megsínylik az ilyesmit. (...) Jobban, mintsem a környezetük valaha is gondolná. A fájdalmat, a visszautasítást, a valahova tartozás hiányát. Olyasmi ez, amit nem lehet csupán kedvező életkörülményekkel jóvátenni. Nem pótolja az iskoláztatás, a kényelmes otthon, a biztos jövedelem vagy a kezdő tőke valami szakmához.
Agatha Christie
-
Bizonyos időbe tellett, amíg megtanultam, hogy a szegénység nem körülöttem van, hanem bennem van, s nincs menekvés előle. Időbe tellett, amíg megtanultam, hogy a szegénység légköre olyasféle, mint a tordai büdösbarlang, és a kénes levegőnek párájától, amelyet áraszt, elhalványodnak a környezet flórájának színei, s a növényzetből kifakul a klorofil, ha a szegény reánéz.
Márai Sándor
-
A szegénység borzasztó. A szegénység azt jelenti, hogy nem tanulhatsz, nem tudod kiteljesíteni magad, az álmaidat, nem házasodhatsz azzal, akivel akarsz. Most nem az ennivalóról beszélünk, hanem az emberi lény bebörtönzéséről, mert a szegénység ez.
Roy Jacobsen
-
A gyerekként eltöltött létnek is vannak minőségbeli fokozatai, melyeket leginkább a felnőttek kommentárjai jeleznek a bimbózó elme felé. Mert a felnőtteknek (és csak most értem meg, miért) megvan az a csodás képességük, hogy ne vegyék figyelembe, ha épp az a gyerek ólálkodik a közelben, akiről egy különösen kínos beszélgetés folyik. "Ebből soha nem lesz semmi." "A jegyei rosszabbak, mint az apjának voltak ennyi idős korában, pedig az is hülye, mint egy lánctalpas." "Remélem, a gyárba még felveszik, csak ne kéne annyit járatni iskolába." Vagy ennek a tökéletes ellenkezője, az eljövendő dicsőség megelőlegezett himnuszai, az elégedettség szociális böffentései, a szülői kannibálszeretet iszonyatos megnyilvánulásai, melyek, ha lehet, még nyomasztóbb súlyt helyeznek az áldozat vállára. Amennyiben képes vagy felmérni a léted által okozott károkat, mindennap azzal a vidám érzéssel ugorhatsz neki reggeleidnek, hogy téged senki nem akar, de ha már itt vagy, teljesítened kellene valamiféle homályos elvárásokat, amire viszont létednél fogva képtelen vagy. De ha tehetséges gyerek vagy megértő szülőkkel, a legrosszabb a helyzet. Az életed folytonos és szüntelen bizonyítás, hogy igenis méltó vagy arra a szeretetre és elismerésre, amit kapsz, és minden apró melléfogás, minden hiba ezerszeres nagyításban látszik. Aki ebbe a kategóriába esik, az előbb-utóbb összeroppan. Ha szerencséje van, még gyerekkorában.
Veres Attila