Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha egy számítógép egyszer képes lesz reprodukálni az emberi intelligencia kifinomultságát és széles tartományát, szükségszerûen túl is szárnyalja majd azt, és folytatja hatványozottan exponenciális emelkedését.

Ray Kurzweil
🔮 Jövőkép 😪 Fáradtság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy számítógépet akkor nevezhetünk intelligensnek, ha át tud verni egy embert, hogy őt is embernek higgye. Alan Turing
  2. Amit az ember világos és érthető módon el tud végezni, azt egy géppel is el tudja végeztetni. Norbert Wiener
  3. Az ember az által kerekedett felül a többi állaton, hogy agya kombinációs képessége meghaladta az övékét. A számítógép azonban épp ebben múlta felül az embert. Olof Johannesson
  4. A számítógép mûködése a logikára épül. Ez az erőssége, de ebben rejlenek a korlátai is. Peter Ferdinand Drucker
  5. Az írás felfedezését nemcsak ragyogó újításként kell számon tartanunk, hanem az emberiség múlhatatlan javaként is. És feltételezve, hogy megéljük, és találmányainkat okosan használjuk fel, hitem szerint ugyanezt mondhatjuk el azokról a modern Thotokról és Prométheuszokról, akik ma a gépi intelligencia határait feszegető számítógépeket és programokat találnak fel. Az emberi intelligencia legközelebbi lényeges strukturális előrelépését valószínûleg az intelligens emberek és az intelligens gépek társas viszonya fogja megvalósítani. Carl Sagan
  6. Definiáljuk az ultraintelligens gépet olyan gépként, amely messze túl tudja szárnyalni a legokosabb ember intellektuális tevékenységeinek mindegyikét. Mivel a gépek megtervezése is ilyen intellektuális tevékenység, egy ultraintelligens gép még jobb gépeket tervezhet, ekkor pedig megkérdőjelezhetetlenül bekövetkezne az "intelligenciarobbanás", és az emberi intelligencia messze lemaradna. Éppen ezért az első ultraintelligens gép az utolsó találmány, amelyet az embernek meg kell alkotnia, feltéve, hogy a gép elég engedelmes, hogy megmondja, hogyan tarthatjuk uralmunk alatt.
  7. Az embernek meg kellene értenie, hogy saját maga is egy általános feladatmegoldó gép, és ez a funkciója az emberi evolúció sok millió éve alatt csiszolódott ki, általa értük el az emberi társadalom és technológia minden eredményét. Az emberi intelligencia nem egyetlen testbe, egyetlen programba lett belegyömöszölve, hanem nagy közösségek, nemzetek, társadalmak hordozzák, és természete folytán szinte minden feladat megoldására képes. Ha kiválasztjuk egy-egy tulajdonságunkat, például az ember testi erejét, állkapcsának zúzóképességét, izmainak teljesítményét, azt látjuk, hogy számtalan olyan állat él a Földön, amelynek ezen tulajdonságai sokkal jobbak, és mégsem vette át az "uralmat" felettünk. Az ember ereje a közösségeiben, a milliárd részre osztott, kíváncsi, érdeklődő, kreatív elméjében rejlik, amely állandóan ontja magából az ötleteket; a kommunikáció során ezek az ötletek rekombinálódnak, szelektálódnak, és gyorsvasút, háromdimenziós tévé, tenyérnyi, mindent tudó mobil lesz belőlük. Csányi Vilmos
  8. A számítógép embertelen: egyrészt tökéletesen programozott és szabályosan mûködik, ráadásul teljesen őszinte. Isaac Asimov
  9. Az ember (...) azért tarthatja kézben saját jövendőjét, mert az agy sok vonatkozásban hasonló egy újonnan szerkesztett géphez: a számítógéphez. A számítógép is szerkezet, mint annyi más konstrukció, de hogy mit képes elvégezni, az nem csupán a nyers váztól, hanem finom elektronikus vagy mágneses szerkezetétől is függ, amelyet programozással megváltoztathatunk. Szent-Györgyi Albert
  10. A gép csak eszköz, amely avval, hogy a számítások és értékelések terhének egy részét leveszi az emberek válláról, elősegíti a gyorsabb előrehaladást. Az emberi agy feladata ugyanaz marad, ami eddig is volt: egyre újabb és újabb adatokat gyûjt az elemzéshez, és újabb és újabb elgondolásokat tesz próbára. Isaac Asimov
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat