Ugrás a tartalomra
Az embernek meg kellene értenie, hogy saját maga is egy általános feladatmegoldó gép, és ez a funkciója az emberi evolúció sok millió éve alatt csiszolódott ki, általa értük el az emberi társadalom és technológia minden eredményét. Az emberi intelligencia nem egyetlen testbe, egyetlen programba lett belegyömöszölve, hanem nagy közösségek, nemzetek, társadalmak hordozzák, és természete folytán szinte minden feladat megoldására képes. Ha kiválasztjuk egy-egy tulajdonságunkat, például az ember testi erejét, állkapcsának zúzóképességét, izmainak teljesítményét, azt látjuk, hogy számtalan olyan állat él a Földön, amelynek ezen tulajdonságai sokkal jobbak, és mégsem vette át az "uralmat" felettünk. Az ember ereje a közösségeiben, a milliárd részre osztott, kíváncsi, érdeklődő, kreatív elméjében rejlik, amely állandóan ontja magából az ötleteket; a kommunikáció során ezek az ötletek rekombinálódnak, szelektálódnak, és gyorsvasút, háromdimenziós tévé, tenyérnyi, mindent tudó mobil lesz belőlük.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember elméje az emlékezet óriási tartalékainak tárháza, és a képzelet elképesztő lehetőségeit hordozza magában, ami egy sok millió éves evolúciós folyamat eredménye. Ha képesek vagyunk akkor használni, amikor szeretnénk, és félretenni, amikor nincs rá szükségünk, akkor az agy fantasztikus eszköz.
Sadhguru
-
Mi, emberek, először felfedeztük, hogyan másolhatunk le gépekkel természetes folyamatokat, és szelet, villámlást meg lovakat helyettesítő munkagépeket készítettünk magunknak. Aztán fokozatosan rájöttünk, hogy gép az a test is, amelyben élünk. Az idegsejtek felfedezésével pedig halványulni kezdett a határ test és elme között. Olyan gépek következtek, amelyek nemcsak izomerőben, de gondolkodásban is felülmúlnak minket. Saját magunk megismerésével párhuzamosan talán egyre elavultabbak leszünk.
Max Tegmark
-
Földünk a kozmosz azon ritka helyeinek egyike, ahol a gondolat virágozhat. Az ember személyében - aki az evolúció közel hárommilliárd éves folyamatának produktuma - az evolúciós folyamat végül saját tudatára és lehetőségeire ébredt. Akár tetszik neki, akár nem, felelős bolygónk evolúciójának egész további folyamatáért.
Julian Sorell Huxley
-
Amikor igazán nehéz idők járnak, és durva viharok tombolnak, azt először súlyos csapásként éljük meg, de aztán a tettek mezejére lépünk. Összedugjuk okos fejünket, és kitalálunk valamit. Segítünk egymásnak. Mi, emberek nemcsak értelmesek vagyunk, hanem velünk született, az evolúció során kifejlődött empátiával is rendelkezünk. A nehézségekkel teli évezredekben ez mentett meg bennünket. A múltban is átvészeltünk minden megpróbáltatást, és túl fogunk jutni ezen az éghajlatváltozáson is, amely a mi kezünk nyomát viseli. És ebből valami jobb születik majd.
Marcus Rosenlund
-
Bár az ember a többi állatoktól különbözik idegrendszerének tökéletessége, az agynak nagysága és minősége, szerveinek fejlettsége, valamint beszéde, hajlamai, érzelmei, erkölcsi öntudata és tudománya által (...), mégis, ő is minden élő szervezet törvényeinek alá van vetve, ezek pedig anyagiak lévén, ő ezek hatása és hatalma alól magát a fejlődésnek legmagasabb fokán sem vonhatja ki.
Schlauch Lőrinc
-
Az emberekben igen erős a készség, hogy a gép alkatrészei legyenek. Ehhez egészen hasonló ugyanis az igazi közösségben is szükséges. Amikor például jönnek a vándorló rénszarvasok, akkor mindenkinek menni kell a vadászokat segíteni. Ez a fajta irányításnak való engedelmesség hozta létre a sikert, amit az ember elért az evolúció során. De amikor nagy tömegû lesz a társadalom, elkezd apró kisebb érdekközösségekre bomlani, és jönnek a konfliktusok és a háborúk.
Csányi Vilmos
-
Az ember sok különféle tevékenysége közül három volt kiemelkedően jelentős. Az első: világát szenvedélyesen kutatta, és megismerte a természeti erőket. A második: így szerzett ismereteit egy sor találmányban hasznosította, amelyek megváltoztatták létfeltételeit, és előkészítették a számítógép létrejöttét. A harmadik: társadalmat alkotott, és megkísérelte ezt úgy szervezni, hogy stabil is legyen és egyszersmind haladásra képes.
Olof Johannesson
-
A gép csak eszköz, amely avval, hogy a számítások és értékelések terhének egy részét leveszi az emberek válláról, elősegíti a gyorsabb előrehaladást. Az emberi agy feladata ugyanaz marad, ami eddig is volt: egyre újabb és újabb adatokat gyûjt az elemzéshez, és újabb és újabb elgondolásokat tesz próbára.
Isaac Asimov
-
A kutató egy biológiai eszközt, az emberi agyat használja, amelynek megvannak a maga korlátai. Az agyunk az evolúció során az afrikai szavannákon fejlődött ki; gyors döntések meghozatalára specializálódott, és hajlamos a durva általánosításokra is. Ennek az eszköznek az elsődleges funkciója a túlélés fenntartása - nem pedig összetett absztrakt igazságok és koncepciók megtalálása. Nem arra fejlődött ki, hogy sok terabyte-nyi adatot elemezzen.
Szabó Csaba
-
Az intelligencia evolúciósan kifejlesztett alapcélja az ön- és fajfenntartás. Ezt adta a biológiai történelmünk a mi intelligenciánknak (és egyébként az összes más állat intelligenciájának is). De az önfenntartás nem az intelligenciából, hanem a mi biológiánkból következik. Az a szándék, hogy folyamatosan egyben tartsam magam, hogy megvédjem magam attól, hogy "kikapcsoljanak", attól, hogy fájdalmat okozzanak nekem, attól, hogy elhagyjanak, megcsaljanak, becsapjanak... - ezek nem az intelligenciából következnek. Ezekre használjuk az intelligenciánkat több-kevesebb sikerrel. A céljaink, szándékaink komplexitása egyre nőtt az intelligenciánk mértékével: egyre több személyes célt határozunk meg, egyre inkább önkifejezőek akarunk lenni, önmagunk lenni..., ám ezek mind a kultúránk melléktermékei.
Szertics Gergely