Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha először nem bízunk valakiben, de végül kellemesen csalódunk, a legtöbben hajlamosak vagyunk rögtön a másik végletbe esni: erőnek erejével igyekszünk bebizonyítani az illetőnek feltétlen és odaadó bizalmunkat.

Richard Feynman
🔮 Jövőkép 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha valaki alapvetően bizalmatlan másokkal szemben, akkor igazából önmagával szemben bizalmatlan. Valójában a másikra azt vetítjük ki, ahogyan önmagunkkal szemben viseltetünk, csak ezt nem tudjuk. A legtöbb ember nincsen tisztában azzal, hogy ha haragszik a másikra, mert az visszaélt a bizalmával, akkor ez azért van, mert hagyta. Ilyenkor az öntudatlan igazából saját magára haragszik, csak ezt nem tudja, és a felelősséget másokra vagy a körülményekre tolja. Valójában ő akarta, hogy becsapják, miközben bedugta a fejét a homokba, és azt mondta, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Csernus Imre
  2. Vannak, akik bátornak hiszik magukat, de amikor eljön az alkalom, hogy ezt bizonyítsák, visszakoznak. Mások viszont javíthatatlan gyávának tartják magukat, aztán ők csodálkoznak a legjobban, na meg mások is, amikor látják viselkedésüket. Sosem lehetünk biztosak abban, hogyan reagálunk egy kiélezett helyzetben, míg valójában bele nem kerülünk.
  3. Ha nem bízunk meg valakiben, akkor azt a személyt nem tudjuk szeretni. Bizalom hiányában gyanakvóvá válunk, nyugtalanná és állandóan attól félünk, hogy a másik ember becsap bennünket. Ez kibírhatatlan nyomást jelenthet a kapcsolatnak - az egyik fél veszélyt érez, a másik csapdában érzi magát. Adam J. Jackson
  4. A másoknak megszavazott bizalom egyfajta önbeteljesítő jóslat: akár azzal a feltételezéssel fordulunk valaki felé, hogy megbízhatunk benne, akár úgy, hogy át akar verni, előbb-utóbb igazunk lesz.
  5. Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban. Javier Marías
  6. Bátorság és gyakran lélekjelenlét kell ahhoz, hogy bízzunk az ösztöneinkben, és azok szerint cselekedjünk, elsősorban akkor, ha az értelem másik megoldást vár, vagy attól félünk, hogy csalódást okozunk másoknak a cselekedetünkkel.
  7. Ha elég bátrak vagyunk, és ezt elég gyakran tesszük, akkor a bukás elkerülhetetlen; a sebezhetőség így mûködik. Amikor elszánjuk magunkat arra, hogy megmutatjuk magunkat és megkockáztatjuk a bukást, gyakorlatilag a bukásra szánjuk el magunkat. Merni nem azt jelenti, hogy "hajlandó vagyok a bukást kockáztatni". Ha merünk, azzal azt mondjuk: "biztosan tudom, hogy bukni fogok, de így is benne vagyok". Lehet, hogy bátraké a szerencse, de a kudarc is. Brené Brown
  8. Ha eredményesen akarunk valakit megcáfolni, bebizonyítva, hogy téved, előbb vizsgáljuk meg, melyik oldaláról szemléli a dolgot, mert arról az oldalról tekintve rendszerint igaza is van. Blaise Pascal
  9. Gyakran ott követjük el a hibát, hogy túl gyorsan vállalunk fel egy kapcsolatot. Megbízunk a férfiban, mielőtt valóban rászolgált volna a bizalomra, és feltételezzük róla, hogy rendes fickó, csak mert ilyen benyomást kelt.
  10. Meglehet, a szíve még nem vidám, de mérget vehet rá, hogy ha továbbra is úgy tesz, mintha az lenne, egy idő múlva valóban az is lesz. Végső soron mindannyian esendő emberek vagyunk, és meglepődne, ha tudná, mennyi bolondságot tudunk elhitetni magunkkal, ha csak egy kicsit is odafigyelünk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat