Ha érdemesen éltünk és jól haltunk meg, akkor a végén teljesen és véglegesen magunkba zárjuk a történetünket, amelyet már nem lehet folytatni, amelyben már minden a helyén van. Kerek egész, olyan, amelyre elmondhatjuk, hogy érdekes, szép történet, érdemes volt megélni. Történetünk egy darabig még befolyásolhatja a világot, de lassan nyoma vész, és a bizonyosság, hogy voltunk, belénk záródik örökre. De megadatott nekünk ez a bizonyosság. Történetünk hordozza ezt. Ez az életünk értelme.

Kapcsolódó idézetek

1. Tőlünk függ, hogy az élmény, amellyel majd a halálunk szolgál, milyen lesz. Úgy halunk meg, ahogy éltünk. Akár pozitív, akár negatív lesz az élmény, olyan lesz, mint az életünk volt. Ha értelmesen, jól és boldogan éltünk, a halálunk könnyû lesz és nyugodt. Ha nem így éltünk, nehezebb lesz. Tendzin Gjaco
2. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
3. Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után. Arthur Schopenhauer
4. Az emlékezet. Az az életünk egyetlen mércéje. Ha nem emlékeznek ránk, az olyan, mintha nem is léteztünk volna. Miután meghalunk és örökre elfelejtenek, mondhatjuk, hogy talán meg sem történt az életünk. A boldogság és a bánat mind semmivé foszlik. És szeretnénk azt hinni, hogy ha nyomot hagyunk a világban, ha beírjuk a nevünket a történelembe, és minden eljövendő nemzedék hall majd rólunk, ha adunk valamit a világnak, ha a belünket is kidolgozzuk, vagy ha valami igazán különlegeset csinálunk - akár negatív értelemben is -, akkor halhatatlanná válhatunk.
5. Egész életünket azzal töltjük, hogy történeteket próbálunk elmesélni magunkról, melyeknek lényege az emlékezet. Ezáltal tudjuk elviselni az életet ebben a bizonytalan, esetleges univerzumban. Ken Liu
6. Épp amikor azt gondolnád, hogy valamit biztosan fogsz a kezedben, az darabokra hullik, és mindent elölről kell kezdened. És amikor azt hiszed, hogy az életednek már vége van, akkor egyszer csak újrakezdődik, és kapsz egy új esélyt. Talán ezért érdemes élni.
7. Az élet nem ér semmit, mert rövid. Az az értelme, hogy elfogyjon, használjuk, töltsük, éljük, érezzük, hogy megtöltsük annyi hibával és csodával, amennyivel csak tudjuk. És aztán el kell engedni.
8. Nem élhetnénk le úgy az életet, hogy végig biztonságban vagyunk, nem keressük a kihívásokat és a kockázatos lépéseket? Dehogynem. Leélheti bárki így az életét, csak az a kérdés, hogy a végén, amikor számot vet a létezésével, összegzi az értelmét, akkor hogy fogja érezni magát. Andrea Owen
9. Az életünk is attól értékes, hogy nem tart örökké. Óvnunk kell, mert egyszer véget ér. (...) Szerencse kérdése, hogy mennyi időnk van. Időpocsékolás más életét élni. Inkább a sajátunkat élvezzük, éljük aszerint, ami fontos számunkra, ez a lényeg! Ha nem is mindig sikerül, legalább megpróbáltuk.
10. Ha elhisszük, hogy végtelenek a lehetőségeink az életben, azzal csak elhárítjuk magunktól a rettenetes igazságot, miszerint élni annyit tesz, mint előrefelé mozogni az időben, miközben egy belső óra ketyeg bennünk az utolsó, végzetes pillanatig. - Megszületünk, élünk, meghalunk, s hogy eközben milyen döntéseket hozunk, a mindennapos gyötrelmeink végül mit sem számítanak.