Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emlékezet. Az az életünk egyetlen mércéje. Ha nem emlékeznek ránk, az olyan, mintha nem is léteztünk volna. Miután meghalunk és örökre elfelejtenek, mondhatjuk, hogy talán meg sem történt az életünk. A boldogság és a bánat mind semmivé foszlik. És szeretnénk azt hinni, hogy ha nyomot hagyunk a világban, ha beírjuk a nevünket a történelembe, és minden eljövendő nemzedék hall majd rólunk, ha adunk valamit a világnak, ha a belünket is kidolgozzuk, vagy ha valami igazán különlegeset csinálunk - akár negatív értelemben is -, akkor halhatatlanná válhatunk.

🎉 Extrovertáltság 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember csak akkor jön rá, hogy egész élete emlékekből áll, amikor elkezdi elveszteni az emlékeit, akárha pillanatokra is. Emlékek nélkül nem élet az élet. (...) Az emlékezetünk fûzi össze a bennünk meglevő dolgokat, emlékezetünk határozza meg az értelmünket, a cselekedeteinket, az érzelmeinket. Emlékezet nélkül nem létezünk. Luis Bunuel
  2. Az emlék a felejtés egyik formája. Megtehetjük, hogy szorgalmasan, állandóan naplót vezetünk, feljegyzünk minden eseményt. Egy szép nap, amikor újraolvassuk feljegyzéseinket, ráébredünk, hogy egyetlen konkrét képet sem tudunk felidézni. És ami ennél is rosszabb: a képzelet nem tud emlékezetünk segítségére sietni és rekonstruálni azt, amit elfelejtettünk. Mert a jelen, a jelen konkrétuma, mint megvizsgálandó jelenség, mint struktúra, ismeretlen bolygó a számunkra; sem emlékezetünkben megőrizni nem tudjuk tehát, sem a képzelettel rekonstruálni. Úgy halunk meg, hogy nem tudjuk, mit éltünk meg. Milan Kundera
  3. Mi a halál ellenszere? A válasz a halhatatlanság: ha hagysz valamit magad után, ha az életedből lesz mire emlékezni, akkor halhatatlan leszel.
  4. Valamennyi, életed során elszenvedett megaláztatás feledésbe merül majd. A hibák, amelyeket elkövettél, úgysem számítanak a végén. Az összes rossz cselekedeted semmissé válik. Ha az életünk minden, amit megtapasztalhatunk, akkor ez az egyetlen dolog, ami lényeges. Ayn Rand
  5. Az életben csak az marad meg nekünk, amit átéltünk, amire visszaemlékezünk azért, hogy újraélve ismét érezzük az érzéseket, és mit sem számít, ha valamely pillanatban eltorzult. Minden emberi lénynek a boldogság a célja, ahhoz pedig az érzéseink vezethetnek el minket, az apró örömök, a nagy győzelmek, az erős érzelmek, a szerelmek. Nem számít, hogy a testünk vagy a képzeletünk éli át, vagy éppen az emlékezet formálja újra őket. Kilian Jornet
  6. Nehéz elviselnünk az elmúlás gondolatát, de tudjuk, hogy csak azok halnak meg igazán, akik semmilyen nyomot nem hagytak maguk után. Ha nem csak magunknak éltünk, továbbadott hatásunk akkor is érvényesülhet, ha már senki sem emlékszik ránk személyesen, valahogyan úgy, ahogyan rég elfeledett őseink génjeit is megőrizzük.
  7. Ha érdemesen éltünk és jól haltunk meg, akkor a végén teljesen és véglegesen magunkba zárjuk a történetünket, amelyet már nem lehet folytatni, amelyben már minden a helyén van. Kerek egész, olyan, amelyre elmondhatjuk, hogy érdekes, szép történet, érdemes volt megélni. Történetünk egy darabig még befolyásolhatja a világot, de lassan nyoma vész, és a bizonyosság, hogy voltunk, belénk záródik örökre. De megadatott nekünk ez a bizonyosság. Történetünk hordozza ezt. Ez az életünk értelme. Csányi Vilmos
  8. A halál az a fény, amelynél az élet árnyékainak jelentését mérjük. Halál nélkül semminek sem lenne következménye, önkényes lenne minden tapasztalat, nullára csökkenne minden érték és mérce. Mark Manson
  9. Amikor lefotózol valamit, azzal együtt megörökíted olyannak, amilyen. A történetek is ilyenek. Szóval ha meghalunk, történetekké válunk, és valahányszor elmondanak egy ilyen történetet, olyan, mintha itt lennénk. Csak történetek maradnak utánunk.
  10. Azt mondják, az emlékek elnyomhatóak. De az is lehet, hogy csak elraktározzuk őket valahol máshol. Mert mindegy, hogy mennyire fájdalmasak, nincsen nálunk értékesebb. Az életünk legalább annyira a kudarcainkra épül, mint amennyire a sikereinkre. Ezek tesznek azzá, amik vagyunk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat