Ugrás a tartalomra
Ha feltételezünk egy istenséget, amely képes a világ összes szervezett komplexitását megtervezni, akár egyik pillanatról a másikra, akár irányított evolúció által, ennek az istenségnek már eleve rendkívül bonyolultnak kell lenni. A teremtés híve, legyen az naiv bibliaforgató vagy mûvelt püspök, egyszerûen feltételezi, hogy már létezik egy rendkívüli intelligenciájú és komplexitású lény.
Kapcsolódó idézetek
-
A komplexitás létezésének problémáját nem oldja meg egy istenség feltételezése, az csak egy új problémát generál. Ha minden összetett dolog egy intelligens teremtőt igényel, akkor miért ne lenne ugyanez igaz magára a teremtőre is? Egy összetett istenség nem igényel maga is egy még összetettebb teremtőt, és így tovább, a végtelenségig?
-
Ahhoz, hogy a vallás elfogadható legyen a tudomány számára, fontos megvizsgálni annak a hipotézisét, hogy a természetben egy Intelligencia mûködik. Az intelligens Isten melletti bizonyítékokról szóló vita olyan régi, mint maga a filozófia. A tervezettségre alapozó érv bár közhelyszerû, soha nem sikerült igazán megcáfolni azt. Ellenkezőleg, ahogy egyre többet ismerünk meg a világból, annak a valószínûsége, hogy az véletlenszerû folyamatok révén jött létre, egyre távolabbi, olyannyira, hogy kevés tudományos gondolkodó állna ki ma egy ateista hozzáállás mellett.
Arthur Compton
-
Istennek természetesen lehetett valamilyen számunkra ismeretlen indoka arra, hogy az élet és az értelmes élet kifejlődését egy olyan jellegû folyamatra "bízza rá", mint a darwini értelemben vett evolúció. De amit mi egy mindenható, mindentudó és erkölcsileg tökéletes lény indokairól át tudunk gondolni, az arra mutat, hogy egy ilyen lénynek plauzibilis indokai lennének arra, hogy ne ezt tegye, hogy vagy a speciális teremtés, vagy pedig egy céljainak sokkal inkább megfelelő, az általunk ismerttől egészen eltérő jellegû evolúciós folyamat mellett döntsön, amikor élőlényeket akart létrehozni. Ezért - ha nem is az evolúció puszta tényéből, de az evolúció bizonyos általános sajátosságaiból - indokoltan és nagy valószínûséggel következtethetünk arra, hogy nincs ilyen lény.
Szalai Miklós
-
Nekem a hit azzal a felismeréssel kezdődik, hogy egy legmagasabb intelligencia hívta létre az Univerzumot és alkotta meg az embert. Nem nehéz ezt hinnem, hiszen vitathatatlan, hogy ahol terv van, ott intelligenciának is kell léteznie. Egy rendezett, kibontakozó világmindenség azt bizonyítja, hogy igaz a valaha elhangzott legnagyszerûbb kijelentés: "kezdetben teremtette Isten..."
Arthur Compton
-
Hihetetlen nagyképûség az ember részéről azt hinni, hogy ha elképzel egy ilyen mindentudó, mindent teremtő, mindent csináló lényt - már eleve nagyképûség, hogy lénynek hívjuk -, akkor ez a lény azért van, hogy velünk törődjön. Nálam ez az irracionalitást súrolja.
Csányi Vilmos
-
Isten nélkül az univerzumnak nincs életképes magyarázata. Ilyen sok bámulatos és bonyolult csoda nem jöhetett volna létre Tervező nélkül. Mindenre csak egyetlen lehetséges magyarázat van: a bölcs és mindenható Isten teremtő ereje. Õ teremtette és tartja fenn az univerzumot, és ő ad értelmet neki. Nélküle semminek sincs értelme. Nélküle csak az a nézet marad nekünk, hogy minden a semmiből bukkan elő, ok nélkül. Nélküle érvénybe lép az evolucionisták értelmetlen képlete: semmi szorozva senkivel egyenlő mindennel.
John MacArthur
-
Nagyon szép lenne, ha létezne isten, aki a világot teremtette, ha létezne egy jóságos előrelátás, erkölcsi világrend és túlvilági élet, de mégis feltûnő, hogy minden úgy lenne, ahogy mi ezt kívánjuk. És még különösebb lenne, hogy mindezeknek a súlyos világrejtélyeknek a megoldása éppen szegény, tudatlan, korlátolt őseinknek sikerült volna.
Sigmund Freud
-
Ha a világot egy fizikus (vagy egy isten) tervezné, akkor az először egyszerû lenne, azután fokozatosan bonyolódna, mígnem elérné a tökéletességet és ott megállna. Az élet azonban nem így mûködik.
Steve Jones
-
Ámulattal adózhatunk az evolúció hihetetlen "ügyességének". A kreacionisták, akik csak azt tudják elképzelni, hogy egy felsőbb lény teremtette az élővilágot, a problémát - vagyis hogy ki teremtette a teremtőt - minden racionális érv nélkül eltolják maguktól. Az evolúció körmönfontsága azonban egyre világosabban látható. Nincs az az elgondolás vagy "terv", amely valaha is létre tudta volna hozni mindazt, amit a találomra szétszórt szárnyas magok és a sok milliárd másféle mag létrehozott.
Georg Klein
-
Hiszek az egy Istenben, a világegyetem teremtőjében. Hiszem, hogy gondviseléssel kormányozza a mindenséget. Hiszem, hogy imádatra méltó, hogy a legszívesebben vett szolgálat, amit adhatunk Neki, ha jót teszünk gyermekeivel.
Benjamin Franklin