Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha lemondunk a szabadság, a hatalom és a vagyon iránti végső igényeinkről is, elnyerjük az igazi szabadságot, hatalmat és vagyont, amelyek az által lesznek valóban a mieink, hogy Istentől kaptuk őket, és ezért tudjuk azt is, hogy valójában mennyire nem a "mieink".

Clive Staples Lewis
💍 Feleség 👰 Menyasszony
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha lecsökkentjük a vágyat, tulajdonképpen elnyerjük a szabadságot. Mert akkor kötöm meg magam, ha vágyakozom valami után. Ha nincs vágy, szabad vagyok, mint egy kő az úton. Szirtes Ági
  2. Amikor feláldozzuk önző vágyainkat valaki más érdekében, akkor a sorsunkat jobbra cseréljük, amelyben mérhetően kevesebb káosz uralkodik. Vicces, hogy miért is tekintjük ezt áldozatnak? Valójában sokkal többet kapunk vissza. Az egyik kulcsa annak, hogy mindent megkapjunk, hogy hajlandóak legyünk bármiről lemondani.
  3. Ez egyébként törvény: igazán akkor kapunk meg mindent, amikor már lemondtunk róla. Akkor lehet a miénk. Révai Gábor
  4. Ha teljesen átadjuk magunkat a szeretetnek, legyen az isteni vagy emberi, az azt jelenti, hogy lemondunk mindenről - beleértve a saját jólétünket és a döntéshozási képességünket. Azt jelenti, hogy a szó legmélyebb értelmében szeretünk. Valójában nem akarjuk azt a fajta megváltást, amit Isten szán nekünk: mi meg akarjuk őrizni az ellenőrzést minden lépésünk fölött, döntéseink teljes tudatában akarunk maradni, és magunk akarjuk megválasztani áhítatunk tárgyát. A szeretet nem ilyen: jön, befészkeli magát, és átveszi az irányítást. Csak az erős lelkûek bízzák rá magukat teljesen. Paulo Coelho
  5. A lemondás nem csak elvesz tőlünk, hanem hozzá is tehet valamit az életünkhöz. (...) Ma már tudom, hogy nem az a fontos, mit tagadunk meg magunktól, hanem az, hogy ezt miért tesszük. Ha ugyanis olyasmi a cél, amitől jobbak, szerethetőbbek leszünk, akkor a veszteség groteszk módon nem ellop valamit, hanem ellenkezőleg: általa teljesedünk ki igazán.
  6. Ha tudatosan és folyamatosan megvonunk magunktól valamit, nagy valószínûséggel egyre jobban fogjuk kívánni. Nem számít, hogy a szeretet, a szabadidő, a tévé vagy a kedvenc ételünk hiányzik-e. Ha megvonunk magunktól valamit, nem tudjuk a maga teljességében élvezni az életet.
  7. Csak azt bírjuk, miről, ha kell, le tudunk mondani. Oly kincsnek, melyet nélkülözhetetlennek tartunk, nem urai, hanem szolgái vagyunk. Eötvös József
  8. Harcolhatunk foggal-körömmel olyan javakért, amiket később egyetlen pillanat alatt bármikor elvehetnek majd tőlünk. Ugyanez áll mindenre, amit - bár épp ugyanilyen bizonytalanok - szeretünk a "magunkénak" gondolni: társadalmi státuszunk, egészségünk, fizikai erőnlétünk vagy épp emberi kapcsolataink. Hogyan is birtokolhatnánk őket, amikor rajtunk kívül álló erők - a sors, a balszerencse vagy épp a halál - figyelmeztetés nélkül elragadhatja őket tőlünk? Mi marad tehát, amit valóban a sajátunknak mondhatunk? Csakis saját életünk - és az sem túl sokáig. Ryan Holiday
  9. Amikor lemondunk valamiről, ami nagyon fontos nekünk, abban reménykedünk, hogy az univerzum majd megjutalmaz minket önzetlen tettünkért. Habár nem mindig a sors jutalmaz meg minket. Néha előfordul, hogy a közelünkben lévők teszik. Ha szeretsz valakit, szabadítsd fel!
  10. Az értelem, a tudás és a lélek a miénk. Az Istentől kaptuk. Örökbe. De még ezekkel is azt teszünk, amit akarunk. Csak egyszer be kell számolni róluk..., hogy mit csináltunk velük. Fekete István
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat