Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízû barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat.

Schäffer Erzsébet
🌅 Nyugdíjba vonulás 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha meg akarsz ismerni egy embert vagy asszonyt, utazz vele vagy tíz-tizenkét órát együtt. Ez valóságos próbaköve annak, hogy igazán udvarias és illedelmes lélek-e valaki vagy csupán gyönge máz-e rajta a kultúra. Az erőszakos vagy lompos vagy irígy vagy civakodó természet kiütközik és a megtett mérföldekkel négyzetes arányban nő. Két barát vagy két szerető a végső állomáson már mint két ellenség szállhatnak le. Vonaton és veszedelemben látszik meg az ember. Szini Gyula
  2. Ha az ember idegennel találkozik, az első együtt töltött percek mindig bizakodásra adnak okot. Egy úton haladunk. Miénk ez az út. Óvjuk egymást. Aztán jön az első kereszteződés. És még egy. És egyre több. Mint a házasságban. Gerlóczy Márton
  3. Az út elágazásai mentén más-más utakkal találkozol. Átélni, megismerni azokat vagy sem, csak attól a döntésedtől függ, melyet egy pillanat tört része alatt hozol. Akkor is, ha nem tudod, de választásoddal - hogy követed egyenesen az utat vagy más irányt veszel - gyakran a sajátod és azok létezésével játszol, akik közel állnak hozzád. Susanna Tamaro
  4. Amikor az ember jár valakivel, akkor... vannak dolgok, amiket egyszerûen meg kell tennie. Rendben? Például azt, hogy a másik mellé ül egy iskolai kiránduláson. Ennyit igazán el lehet várni. Jenny Han
  5. Érthetetlen, bár valahogyan biztosan megmagyarázható, hogy két embert, akik testvérek, tehát a világon szinte legközelebb kellene állniok egymáshoz, áthidalhatatlan távolságok választanak el, idegenebbek az idegeneknél, s tíz-tizenöt perc után már csak semleges dolgokról képesek beszélgetni, tudat alatt azzal a kívánsággal, hogy bárcsak adódna már valamilyen ürügy a búcsúzásra a véletlen találkozásnál, s járna le már végre a látogatás ideje, indulna a vonat és a többi. Szilvási Lajos
  6. Van-e közöttünk csak egy is, aki ne emlékeznék életének olyan óráira, mikor képzeletében látta magát, amint saját javának, talán életének feláldozásával egyetlenegy tettel egy fél óra alatt menti meg vagy teszi naggyá hazáját? Szép órák ezek; hiszen a gyermekszobára emlékeztetnek; de a férfihez csak akkor méltók, ha lelkesedést tudunk belőlük meríteni arra, hogy azt, amit egy fél óra alatt nem tehetünk, éveken át folytatott kitartó munkával teljesítjük. Eötvös József
  7. Arra gondoltam, hogy van két és fél órám, és azt csinálhatok vele, amit akarok. Arra gondoltam, hogy az ember addig fiatal, amíg hébe-hóba van ilyen két és fél órája. Nem sürgetik. Nem várják. Nem marasztalják. Senkitől sem fél, és senkit sem irigyel; csak van. Arra is gondoltam, hogy ez el fog múlni, de elhessegettem ezt a gondolatot. Örkény István
  8. Tudod mi a jó a buszozásban (...), a végtelen út. Van idő gondolkodni, és megfigyelni az embereket a hétköznapi életükben.
  9. Megbeszéltük, hogy még találkozunk, de nem beszéltünk meg konkrétumokat - nem mintha bármelyikünknek is rossz érzése támadt volna. Egyszerûen úgy éreztem és valószínûleg ő is, hogy mindent megbeszéltünk, illetve amit mégsem, azt is megértettük. Nekem elég volt tudni, hogy itt van, és valószínûleg neki is elég a tudat, hogy én itt vagyok. Néha az embernek csak ennyi kell: tudni, hogy a másik van. Cecelia Ahern
  10. Néha az igazi pihenést az nyújtotta, ha a karjában tartotta a megfelelő személyt, érezte a teste melegét, és tudta, hogy nem megy sehová. Legalábbis nélküle. Az igazi szerelem tölti fel a legjobban az embert, gondolta. J. R. Ward
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat