Ha megkérdeznének, mi a leggyakoribb diagnózis az általam kezelt emberek között, nem a depressziót vagy a poszttraumás stressz-szindrómát említeném, jóllehet ezek a betegségek túlontúl gyakran fordulnak elő azok körében, akiket megismertem, megszerettem, és elvezettem a szabadságukhoz. Nem, hanem az éhséget. Éhezünk. Éhezünk a jóváhagyásra, a figyelemre és a gyengédségre. Éhezünk a szabadságra: arra, hogy magunkhoz ölelhessük az életünket, hogy igazán megismerjük önmagunkat, és önmagunk lehessünk.

Kapcsolódó idézetek

1. Szabadnak lenni annyi, mint a kényszerektől szabadnak lenni. Mármost ez a szabadság, amely a kényszerek ellentéte kellene legyen, maga is kényszereket hoz létre. Az olyan pszichés betegségek, mint a depresszió vagy a kiégés, a szabadság mély válságának kifejeződései. Patologikus tünetei annak, hogy ma a szabadság többszörösen kényszerbe csap át.
2. Testünket durva anyagi táplálékkal kell fenntartani, ám amikor túl sokat eszünk, akkor maga az egészség fenntartásához szükséges anyag lesz a betegség és fájdalom forrása. Az olyan országokban, ahol kevés az élelem, az éhezés és éhínség okoz rengeteg szenvedést; azon országokban viszont, amelyekben ez bőségesen, számos tápláló változatban áll rendelkezésre, leginkább a túltáplálkozástól és az emésztési problémáktól szenvednek az emberek. Amikor éppen látszólag problémamentes egyensúly áll fenn, azt "egészségnek" nevezzük, ám ostobaság lenne azt hinnünk, hogy a betegségektől teljesen megszabadultunk, vagy valaha is megszabadulhatnunk. Az ilyesfajta test mindenféle nyavalyák táptalaja. Ha nem lennének betegségek, háborúk és éhínségek, akkor sem kerülhetnénk el a halált. A testnek az a természete, hogy felbomlik. Már a fogantatása pillanatától kezdve halálra van ítélve. Tendzin Gjaco
3. Krónikus betegségekkel küzdő emberként folyamatosan tehernek érzem magam, és ezért gyakran túlságosan szégyellem azt kérni, amire igazán szükségem van egy barátságból. Majd később, mivel kényelmetlen számomra kérni valamit, a többiek pedig érthetően nem emlékeznek minden részletére annak a betegségnek, ami nekik nincsen, azt kezdem feltételezni, hogy egyszerûen nem törődnek a dologgal. Az emberi agy és az érzelmek fura mûködését bizonyítja, hogy észrevettem, néha egyszerûbbnek tûnt mérgesnek és idegesnek lenni a barátaimra, mint megalázkodni és segítséget kérni. Hány alkalommal kérheted meg a barátaidat, hogy maradjanak melletted a lakásban, és ne menjenek el bulizni? Hányszor kérheted meg őket, hogy olyan vacsorázós helyet válasszanak, ahol vannak olyan ételek, amelyektől nem kínoz majd még több fájdalom? Hányszor kérhetsz olyan dolgokat, amelyek kényelmesebbé teszik az életedet, anélkül, hogy azt éreznéd, mindig minden rólad szól? Az igazság az, hogy nem hiszem, hogy a barátaim bánnák, ha kinyitnám a számat, és elmondanám, mire lenne szükségem ahhoz, hogy több támogatást és kényelmet érezzek. Miért is bánnák? A helyükben én biztos nem bánnám. Azonban amikor az egész létezésem tehernek tûnik, nem olyan könnyû még több segítségért fordulni másokhoz.
4. Egy bensőséges ölelés, egy gyengéd érintés az arcon vagy egy vigasztaló kéz a vállon - a legtöbben nagyon vágyunk ezekre néha. Különösen, amikor aggódunk, vagy amikor egyszerûen nehéznek tûnik az élet. (...) Az érintés azonban több puszta jóleső érzésnél vagy kellemes pillanatnál. (...) Nemcsak olyan éhség létezik, amely evéssel csillapítható, hanem úgynevezett bőréhség is. Azért érezzük olyan jól magunkat az érintések hatására, mert ilyenkor oxitocin szabadul fel a szervezetünkben, amely a jó közérzetért felelős hormonok egyike. Ez éppolyan fontos az alapvető szükségleteink kielégítéséhez, mint az ételek vagy a víz.
5. A fuldokló természet, (...) az éhség - ezek mind-mind csak felszíni, kezelhető tünetek, egy külső héj... az igazi sötétség itt van belül. A fejünkben. És ettől megszabadulni sokkal, de sokkal nehezebb.
6. Az éhség a legfontosabb érzés, amit ismerünk. Az első lecke, amit megtanulunk. De az éhséget könnyen lehet csillapítani, kielégíteni. Létezik egy másik erő, egy másfajta éhség, az olthatatlan szomjúság, amit nem lehet megszüntetni. Léte ad célt létünknek, ettől vagyunk emberek. Ez az erő a szeretet.
7. Néha szeretném úgy venni a napot, ahogy jön. Enni, amikor éhes vagyok, aludni, mikor álmos vagyok, szeretni, amikor szerelmes vagyok. Sőt talán még dolgozni is egy kicsit, amikor kedvem van. Néha leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy csak lebegjek, vagy esetleg elmerüljek. Ingmar Bergman
8. Néha szeretném úgy venni a napot, ahogy jön. Enni, amikor éhes vagyok, aludni, mikor álmos vagyok, szeretni, amikor szerelmes vagyok. Sőt talán még dolgozni is egy kicsit, amikor kedvem van. Néha leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy csak lebegjek, vagy esetleg elmerüljek. Ingmar Bergman
9. A fájdalomnak, valami nagyon is fontos szerepe van a maga életében. Lehet, hogy valamit megold maga helyett. Ez a betegség előnye. (...) Gyakran előfordul, hogy valamit nem akarunk megtenni. Ilyenkor nincs elég erőnk felvállalni a döntésünket. Sőt, gyakran nem is tudjuk, hogy nem akarjuk megtenni. Ilyenkor a betegség segít nekünk. Megbetegszünk és nem kell megtennünk azt, amit nem akarunk. És ami fontosabb, hogy a felelősség terhét is leveszi a vállunkról. Nem kell felvállalni a döntésünket.
10. Régen az emberek jobban tartottak a nélkülözéstől, mint bármi mástól, az éhezéstől, a szegénységtől, a hidegtől, kellemes dolgokról álmodtak: kevesebb kínlódásról, kevesebb hidegről, arról, hogy jut idejük magukra; látástól vakulásig dolgoztak, sötét és néha nyirkos házakban laktak, a legközelebbi orvos messze volt, az iskola még messzebb, korán meghaltak, kevés boldog pillanatot éltek át, az életük merő küzdelemben telt. De te tudod, ma milyen az életünk, mindenünk megvan, amiről az elődeink álmodtak, jóval tovább élünk, egészségesebben, nem ismerjük az éhezést, csak olyankor tör ránk az éhség, amikor fogyókúrázunk vagy nagy forgalmi dugóba kerülünk; aggódunk a testünk miatt, megnagyobbítjuk vagy kisebbre szabatjuk a mellünket, küzdünk a kopaszodás ellen, szoláriumba járunk, egyenesebb fogsorról álmodunk, és szeretnénk több receptet ismerni; sokan túl sokat dolgoznak, és a férfiak szerszámának mérete megegyezik a munkaidejük hosszával. Csodás dolgunk van, mégsem érezzük jól magunkat, mert hát mihez kezdjünk ezzel a sok nappal, az élettel; nehéz rájönni: miért élünk. Jón Kalman Stefánsson