Ugrás a tartalomra
Régen az emberek jobban tartottak a nélkülözéstől, mint bármi mástól, az éhezéstől, a szegénységtől, a hidegtől, kellemes dolgokról álmodtak: kevesebb kínlódásról, kevesebb hidegről, arról, hogy jut idejük magukra; látástól vakulásig dolgoztak, sötét és néha nyirkos házakban laktak, a legközelebbi orvos messze volt, az iskola még messzebb, korán meghaltak, kevés boldog pillanatot éltek át, az életük merő küzdelemben telt. De te tudod, ma milyen az életünk, mindenünk megvan, amiről az elődeink álmodtak, jóval tovább élünk, egészségesebben, nem ismerjük az éhezést, csak olyankor tör ránk az éhség, amikor fogyókúrázunk vagy nagy forgalmi dugóba kerülünk; aggódunk a testünk miatt, megnagyobbítjuk vagy kisebbre szabatjuk a mellünket, küzdünk a kopaszodás ellen, szoláriumba járunk, egyenesebb fogsorról álmodunk, és szeretnénk több receptet ismerni; sokan túl sokat dolgoznak, és a férfiak szerszámának mérete megegyezik a munkaidejük hosszával. Csodás dolgunk van, mégsem érezzük jól magunkat, mert hát mihez kezdjünk ezzel a sok nappal, az élettel; nehéz rájönni: miért élünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet kifolyik a kezünkből, és más lenne, ha lenne mi után vágyakoznunk, hogy ötven vagy hatvan után is legyen részünk valami luxusban, de nem így lesz, igaz? Az élet most ilyen, és csak rosszabb lesz. Minden. A legjobb, amiben reménykedhetünk, az, hogy meghalunk, mielőtt még teljesen elviselhetetlenné válik. A hőség, a víz meg az étel szempontjából. Hogy még néhány évig mûködőképesen tudjuk tartani a társadalmat, majd a következő világjárvány megint leállít mindent. Hogy nem kell rovarokat ennünk. Hogy a rasszisták és az őrültek nem szerzik meg a világ még nagyobb részét. Hogy lesz kávé, amit otthon megihatunk.
Jens Liljestrand
-
Többségünk inkább az azonnali kielégülést hozó rövid távú célkitûzéseket részesíti előnyben a hosszú távúakkal szemben. Rendszeresen úgy viselkedünk, mintha a jövőben valamikor több időnk, több pénzünk lenne, és kevésbé lennénk fáradtak vagy feszültek. A később ködös távolsága ideálisnak tûnik ahhoz, hogy az élet kellemetlen feladatait elvégezzük, még akkor is, ha a halogatás azt jelenti, végül egy sokkal nagyobb dzsungellel kell majd megküzdenünk a kertben, az adóhivatal büntetésével, a kényelmes nyugdíjasévek hiányával, esetleg egy sikertelen orvosi kezeléssel. Nem is kell annyira előrelátnunk ahhoz, hogy felismerjük, milyen ritkán áldozunk fel rövid távon bármit is a hosszú távú céljaink érdekében.
Dan Ariely
-
Az emberi lény - úgy látszik - csak addig boldog, amíg jövője van, s amíg e jövőre várakozhat, akár csupán a kellemes holnapról, akár a halál utáni örök életről legyen szó. Különféle okokból egyre több ember akad, aki képtelen hinni az utóbbiban. Az előbbinek viszont megvan az a hátránya, hogy ha a kellemes holnap elérkezik, nehéz valóban élvezni további, jövendő holnapok ígérete nélkül. Ha a boldogság mindig valami jövőben várttól függ, csupán álmokat kergetünk, amelyek mindig kicsúsznak kezünk közül, mígnem jövőnkkel együtt magunk is elenyészünk a halál szakadéka mélyén.
Alan Watts
-
Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.
-
A zsúfolt hétköznapok legtöbbjén attól szenvedünk, hogy nem vagyunk jelen - a múlt dolgain rágódunk, vagy a jövőről álmodozunk. Képesek vagyunk úgy enni, hogy nem érezzük az ételek ízét, úgy sétálni, hogy nem vesszük észre a tájat, vagy úgy beszélgetni, hogy nem figyelünk a másikra, mert végig a saját mondandónkon gondolkodunk.
-
Az orvosok a túlélési hányadot tudják emlegetni. Hogy egy év meg két év, mintha csak ez számítana. De mi értelme van így túlélni akkor, ha túl beteg vagyok ahhoz, hogy dolgozzak, hogy rendes kaját egyek, vagy hogy szerelmeskedjek. Amennyi idő még hátravan, azt a saját házamban akarom tölteni, a saját ágyamban akarok aludni. Nem akarom, hogy napi 3 tucat tablettát tömjenek belém, hogy kihulljon a hajam és hogy még az ágyban felüléshez is gyenge legyek. Nem akarom az émelygést, amitől mozdulni sem lehet (...), én meg közben csak egy haldokló roncs volnék, akit gépek tartanak életben. Csak hogy húzzuk az időt? Nem, nem! Ti is csak úgy emlékeznétek rám. Ez a legrosszabb benne.
-
Ami jön, az jön! Vagy tán azzal, hogy félünk, képesek vagyunk megakadályozni, hogy a hideg hideg legyen? S a félelem megvéd-e bennünket az éhségtől? Jóllakunk talán, és nem nyomorgunk, ha már most aggodalommal gyötörjük magunkat?
Felix Salten
-
Bár a várható élettartam ma hosszabb, mint pár száz évvel ezelőtt, de az, ahogyan ez a hosszabb élet eltelik, közel sem ideális. Sajnos, jelen életmódunk mellett gyakran előfordul, hogy mire valaki felépíti a megfelelő egzisztenciát, addigra feláldozza érte az egészségét. Igenis számít, hogy buzog bennünk az energia, eltölt a hála, terveink vannak, és alig várjuk a következő élményeinket, vagy derékfájás, hátfájás, fejfájás miatt a túlélésről szólnak a mindennapjaink.
Iller Barbara
-
Az embernek szüksége van álmokra. A leglehetetlenebbekre is. Azt hiszem, az álmok tartanak minket életben. Akinek már nincsenek, az lassan elenyészik.
Szaszkó Gabriella
-
A modern szenvedés azért jár annyi fájdalommal, mert felkészületlenül ér minket; szentül hisszük, hogy a szenvedés szükségtelen, hogy képtelenek vagyunk kiállni bármiféle kellemetlenséget, és körömszakadtig küzdünk, hogy kiirtsunk az életünkből mindent, ami tökéletlen. Azt várjuk, hogy az élet más legyen, mint ami, ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, majd mélységes csalódottságot érzünk meghiúsuló várakozásaink láttán.