Ugrás a tartalomra
Ha nem bírjuk levenni a szemünket valamiről, az olyan érzés, mintha irányítanának, nekünk pedig engedelmeskednünk kellene; már-már megalázó.
Kapcsolódó idézetek
-
Borzasztó dolog nézni, ahogy gyötrelmes fájdalom marcangol valakit; olyan érzés, mintha erőszakosan, tolakodón háborgatnánk az illetőt.
Paula Hawkins
-
Ha tudjuk, hogy figyelnek bennünket, visszafogottabbak, óvatosabbak leszünk megnyilatkozásainkban, és kevésbé érezzük szabadnak magunkat.
Glenn Greenwald
-
Nagyon kemény dolog, ha kezdjük azt érezni, hogy valami, ami egyébként jó nekünk, fokozatosan eluralkodik az életünkön.
-
Amikor hívogatjuk a gondolatokat, menekülnek előlünk; amikor el akarjuk hessegetni őket, megszállnak minket, és éjnek idején, akaratunk ellenére is nyitva tartják szemünket.
Marquis de Vauvenargues
-
Nincs tébolyítóbb, elviselhetetlenebb gondolat, mint az, hogy az embernek merő véletlenségből kell elvesznie, ami bekövetkezhet ugyan, de éppoly könnyen el is maradhat; az embernek a körülmények szerencsétlen alakulása folytán kell elvesznie, amelyek el is vonulhattak volna a feje fölött, mint a felhők. Mindez egy értelmes lényre nézve - megalázó.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
A tekintet sajnos olyan, hogy amikor nézünk valamit, más dolgokra árnyék vetül.
Tore Renberg
-
Érzelmek! Gyakran kábítjuk magunkat azzal, hogy tudunk rajtuk uralkodni, míg egy nap csapdába esünk. Nem tudjuk leplezni a haragot, a féltékenységet vagy a szerelmet, és kénytelenek vagyunk szembenézni az igazsággal.
-
Amikor megszûnik az, ami az egész életünket kemény kézzel igazgatja, az ember kiszolgáltatottnak fogja érezni magát.
-
Túl sok szépségről maradunk le azért, mert elménknek túlontúl a foglyaivá válunk, nem pedig a szívünknek, a lelkünknek vagy a szellemünknek engedjük át az irányítást.
Tony Robbins
-
Ahelyett, hogy azt tartanánk szem előtt, amit valójában akarunk, azzal foglalkozunk, amit a saját vagy környezetünk véleménye szerint tennünk kellene. Megkérdőjelezzük a vágyainkat, kételkedni kezdünk az indítékainkban, és eltûnődünk, vajon hová tartunk.
Dan Millman