Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha nem ironizálsz, nem szarkasztikus vagy, hanem egy nagyon fontos, fajsúlyos kérdésről próbálsz meg beszélni, de úgy, hogy azzal célod van, (...) azzal rá akarsz valamire világítani, és mindezt emberségesen és együttérzéssel teszed, akkor szerintem mindenről lehet beszélni.

Kovács András Péter
🌅 Nyugdíjba vonulás 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden emberhez a megfelelő szavakkal kell szólni. Külön, külön. Ha csak beszélsz, de nem figyelsz oda arra, hogy mit jelentenek mások számára a szavaid, az olyan, mintha nem szóltál volna semmit.
  2. Ha szenvedély nélkül s tárgyilagosan írunk, sokat meg lehet mondani. De ha megütköznek is, ha nem tetszik is az igaz szó, ám azért hallgatni nem szabad. Horváth Mihály
  3. Ha valaki igazat mond, az nem lehet bántó. Legfeljebb annak a módja, az, ahogyan valaki az igazságot elmondja. Moldován András
  4. Meg kell találni a hangnemet, az időzítést, és akkor mindenkivel meg lehet beszélni mindent.
  5. Szeretnénk hinni, hogy amit csinálunk, nagyon fontos. Hogy az emberek lesik minden szavunkat. Hogy érdekli őket, amit gondolunk. Az igazság az, hogy már akkor szerencsés vagy, ha legalább néha valakit, bárkit kicsit fel tudsz vidítani. Ezután már csak az a kérdés, kiket engedsz be az életedbe.
  6. Csak akkor leszel igazán kiegyensúlyozott, ha mindent meggyőződésből csinálsz - nem pedig mondjuk azért, hogy megmutasd másoknak, mire vagy képes. Oravecz Nóra
  7. Csak akkor érdemes beszélni valamiről, ha az ember elég árnyaltan tudja megközelíteni a témát. Kepes András
  8. Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Márai Sándor
  9. Mindenről KELL TUDNI beszélni, de nem feltétlenül KELL BESZÉLNI is mindenről. Alfons Vansteenwegen
  10. Ha az ember nem sokat beszél, attól még lehet, hogy volna miről. Fehér Klára
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat