Ugrás a tartalomra
Ha nyolcvanéves korotokig éltek, akkor addigra már harminc évet végigaludtatok, jó kilenc évig jártatok iskolába és írtatok leckét, és majd` tizennégy évet töltöttetek munkával. Mivel már hat év elment a kisgyerekkorra és a játékra, s mivel még tizenkét évre lesz szükség ahhoz, hogy takarítsatok, főzzetek és gyereket neveljetek, legfeljebb kilenc évetek marad arra, hogy éljetek is.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha naponta 6 órát alszol, akkor 18 marad. Ebbe bőven belefér sok munka, tanulás és még a szórakozás is. Tudom, hogy ilyenkor sokan felszisszennek, hogy hé, én 8-9 órát alszom. Hát javaslom, aludjanak gyorsabban.
Arnold Schwarzenegger
-
A gyermekkor nem ér véget a tizennyolcadik életév betöltésével, hanem életünk végéig tart, hiszen egészen addig táplálkozunk azokból az élményekből, amelyek gyermekként értek bennünket. A pozitív hatásokkal gazdagodunk, a negatívakkal pedig meg kell küzdenünk, fel kell dolgoznunk őket. Ezért nem mindegy, hogy mi történik velünk az első tizennyolc évben.
-
A mai szülők 20 év alatt akarják felkészíteni a gyerekeiket az életre ahelyett, hogy megtanítanák őket arra, hogyan tudnak egy életen át alkalmazkodni a változó körülményekhez. És azon sem igen gondolkodnak, mit tesznek akkor, ha a gyerekeik már felnőtt emberek lesznek. Végképp elmúltak azok az idők, amikor csak azért élt és dolgozott az ember, hogy felnevelje a gyerekeit, majd a szó szoros és átvitt értelmében nyugalomba vonult. Napjainkban azok a szülők, akiknek a gyermekei már elhagyták a szülői házat, egyfolytában azon törik a fejüket, mivel töltsék ki a hosszúra nyúlt életet.
Rudi Westendorp
-
Mennyi ideig tartson a nevelés? Pontosan addig, míg az élet.
Jules Michelet
-
Természetes, hogy egy keveset adnunk kell az életünkből, hogy ne veszítsük el teljesen. Hat vagy nyolc órát naponta, hogy ne forduljunk fel az éhségtől. S végül is mindez hasznára válik annak, aki hasznot akar húzni.
Albert Camus
-
Ha megélem a hetvenötödik évemet, addigra már több mint huszonöt évet fogok átaludni. Nincs még egy tevékenység, amely egy helyben ennyi időmet venné igénybe. Amíg alszom, senkinek sem okozok fájdalmat és gondot, ráadásul ez ökológiailag is hasznos. Ha azért fizetnének, hogy milyen jól csinálom, már igazán nagyon gazdag lennék.
Robert Fulghum
-
Jó volna nagyon sokat aludni. A nap huszonnégy órájából legalább tizenhatot. Az alvók elszakadnak az élettől, s meg is halnak egy kicsit addig, amíg fel nem ébrednek. Kényelmes állapot. Sok kellemetlenségtől megszabadít.
Szilvási Lajos
-
Tudod, fiú, a bölcsességhez élettapasztalat kell, hogy sok mindent megélj, de ez még nem elég, a szívedbe kell zárnod, amit megéltél. Van olyan sokat látott ember, aki hatvan év alatt sem szerez több bölcsességet, mint egy csecsemő, viszont akad olyan, aki akár tíz-húsz év alatt is megtölti a szívét.
-
Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.
Henry Ford
-
Legtöbben ezt mondják: "Ötvenedik évemtől kezdve nyugalomba vonulok, hatvanadik évem mentesíteni fog a hivatalos teendőktől." De végül is mi a biztosítékod arra, hogy ennél hosszabb életet élsz? Ki biztosítja, hogy ezek úgy történjenek, ahogy eltervezted? Nem szégyelled, hogy életed maradékát tartod fenn magadnak, s csupán azt az időt szánod lelked javára, amely semmire sem használható? Mennyire késő akkor elkezdeni élni, amikor abba kell hagyni!
Lucius Annaeus Seneca