Ugrás a tartalomra
A gyermekkor nem ér véget a tizennyolcadik életév betöltésével, hanem életünk végéig tart, hiszen egészen addig táplálkozunk azokból az élményekből, amelyek gyermekként értek bennünket. A pozitív hatásokkal gazdagodunk, a negatívakkal pedig meg kell küzdenünk, fel kell dolgoznunk őket. Ezért nem mindegy, hogy mi történik velünk az első tizennyolc évben.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyermekkor nem születésünktől egy bizonyos korig tart, hogy aztán ama bizonyos kor után a gyermek felnőtt legyen, s felhagyjon a gyermeteg dolgokkal. A gyermekkor az a királyság, ahol senki nem hal meg.
Edna St. Vincent Millay
-
A gyermekkor az élet nagyon fontos szakasza, de sokkal tovább vagyunk felnőttek, mint gyerekek. Felnőttkorban is lehet fejlődni, ez az időszak tele van lehetőségekkel, kreativitással. Ráadásul megválogathatod, hogy kikkel akarod tölteni.
Esther Perel
-
A gyerekkor nem apránként, fokozatosan ér véget, hanem egyetlen váratlan, visszavonhatatlan pillanatban, ami néha már a gyerekévek közepén, de néha csak fiatal felnőtt éveinkben következik el.
Tóth Krisztina
-
Tudom, hogy az ifjúság nem idővel lemérhető életszakasz, egyszerûen csak állapot, melynek kezdetét és végét nem lehet évszámokkal jelölni. Az ifjúság nem kezdődik a pubertással, s nem végződik egy bizonyos napon, mondjuk negyvenéves korunkban, virágvasárnapján, délután hatkor. Az ifjúság, ez a különös, egyáltalán nem "viharos" életérzés, megtörténhet velünk, mikor nem is készültünk fel hozzá, s nem is várjuk különösebben. Szomorú, tiszta és önzetlen állapot ez.
Márai Sándor
-
Minden életkornak megvannak a maga veszteségei (...), még a fiatalságnak is, amikor az ember először a gyermekkorát veszíti el, majd elmúlik a fiatalsága is. És minden első élmény nagyon erős, a veszteségeket is beleértve.
Kim Stanley Robinson
-
Ifjúságunkban az idő sokkal lassabban halad. Ezért is életünk első negyede nemcsak a legboldogabb, hanem a leghosszabb is. Sokkal több emléket is hagy maga után és kétannyi elmesélni való van rajta, mint a rákövetkező korokon.
Arthur Schopenhauer
-
Addig él az ember, ameddig vannak tervei, vágyai, reményei. Még áhít valamit, még csalódik, még kétségbe esik. És abban a pillanatban, amikor ezek már nem lesznek fontosak, akkor vége van mindennek, teljesen mindegy, hogy hány éves valaki.
Udvaros Dorottya
-
Gyermekkorunkban életünk minden perce tele van eseményekkel; megszületünk, megtanulunk járni, beszélni, és ezer más dolgot, mindössze néhány rövid év alatt. Azt azonban nem fogjuk fel, hogy az érett kor kihívásai nagyságrendjüket tekintve eltérnek a gyermekkor kihívásaitól. Amikor egy új templomot kell felépítenünk, talán ugyanazt érezzük, mint gyermekkorunkban az első homokvárunk megépítésénél, de megeshet, hogy az alapkövet még tíz év múltán sem raktuk le.
-
Azok az érzések, amelyeket akkor élünk át, amikor egy-egy étellel először találkozunk, egész életünkben elkísérhetnek bennünket. Nem számít, hogy felnőtt- vagy gyerekkorunkban ért-e minket a hatás.
-
A gyerekkorod felét azzal töltöd, hogy azt kívánod, bárcsak felnőtt lennél, aztán amikor felnőtt leszel, a fél életedben azt kívánod majd, bárcsak gyerek lehetnél újra. Úgyhogy ne sokat rágódj azon, hogy mi a helyes a te korodban, és mi nem! Csak tedd, amit jónak látsz!