Ugrás a tartalomra
Ha olyan világban élnénk, ahol a szabályokat felülírnák az érzelmek, akkor nagyon kényelmetlenné válna számunkra az élet.
Kapcsolódó idézetek
-
Problémákat okozhat, ha olyan szabályok és célok mentén akarjuk élni az életünket, amelyek egy közönséges emberi lény számára betarthatatlanok és elérhetetlenek. Ha felsőbbrendû lények szabályai szerint kívánunk élni, igen sok szorongásnak tesszük ki magunkat.
-
Olyan nagyon meg tudjuk keseríteni egymás életét! Ha jobban tisztelnénk egymást, úgy értem, mindannyian, egy tökéletes világban élhetnénk.
-
Olyan eszmékkel élünk együtt, melyektől, ha végiggondolnánk őket, fenekestül fölfordulna az életünk.
Albert Camus
-
Nagyon kemény dolog, ha kezdjük azt érezni, hogy valami, ami egyébként jó nekünk, fokozatosan eluralkodik az életünkön.
-
Túl könnyû ráunni a világra. Ha nem lennének érzéseink, nem is maradhatnánk emberek.
-
Akadnak néha nagy és erős érzések a világon. Azokba mindig sajnálat vegyül. Minél jobban szeretjük imádatunk tárgyát, annál inkább áldozatnak látjuk. A nő iránt való részvét némelyeknél túlcsap az értelem határain. Együttérzésük elérhetetlen körülmények közé helyezné a nőt, amilyenek nincsenek a világon, csak a képzeletünkben élnek, és még a levegőre is féltékenyek, amely körülveszi, még a természeti törvényekre is, még a születése előtt eltelt évezredekre is.
Borisz Leonyidovics Paszternak
-
Ha valaki túlságosan meg akar felelni a világnak, az megnehezíti az életét.
Csonka András
-
Abban a világban, ahol mindenkinek csak egyetlen lelki társa lenne, valószínûleg nagyon magányosak lennénk. Reménykedjünk, hogy az a világ nem az, amelyben most élünk.
Randall Munroe
-
Nem szabad félnünk az érintéstől, az érzésektől, az érzelmek kifejezésétől. A világon a legkönnyebb dolog azzá lenni, amik vagyunk, amit érzünk. Sokkal nehezebb azzá lenni, amit elvárnak tőlünk, a világ mégis ezt a színjátékot játssza.
Leo Buscaglia
-
Olyan világban élünk, ahol sokan inkább meghalnának, mint hogy önmaguk legyenek.