Ugrás a tartalomra
Ha önmagunkat tartjuk szem előtt, s azért kötünk barátságot, rosszul számolunk. Ahogy kezdtük, úgy is végezzük: barátot szereztünk, hogy segítséget hozzon a bilincsek ellen, s ő, mihelyt megcsörren a lánc, elillan. Ezeket a barátságokat nevezi a nép futónak. Ha érdekből választottunk valakit, addig fog tetszeni, ameddig érdekünk fûződik hozzá. Ezért nyüzsög barátok tömkelege a szerencsések körül; a bukottakat magány övezi, s onnan menekülnek a próbatétel idején.
Kapcsolódó idézetek
-
A barátság nem tolakodó, nem birtoklás, nem a világot hermetikusan elzáró rendszer. De a felsoroltak (...) sokszorosan igazak a társkapcsolatokra. Azokban végképp nem azt tesszük, ami nekünk jó, hanem azt, ami a másiknak. Aki helytelenül szeret, hamar körbefonja, megfojtja a másikat a szeretetével, és nehezen fogja majd fel később, miért romlott el a kapcsolata.
-
Változnak a dolgok és változnak az emberek is. A barátok megkomolyodnak, elköltöznek, megnősülnek, gyerekük lesz. (...) Ha az ember szerencsés, az idő múlásával megmarad néhány - vagy legalább egy - barát, akikkel az életünk során találkoztunk.
Nicholas Sparks
-
Azt hisszük, tudjuk, mire van szükségünk. Azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk, hogyan szerezzük meg, amit akarunk. Ki segíthet? Ki van útban? Megtesszük a lépéseket és néha szerencsénk van. Pontosan azt kapjuk, amire szükségünk van. És az élet rosszabb lesz. Egyszerû igazság: óvatos légy azzal, amit kívánsz, testvér!
-
Egy barát sok egy életre; kettő rengeteg; három egyenesen elviselhetetlen. A barátság az életmód bizonyos párhuzamosságát feltétezi, a gondolatok megosztását, a célok versenyét.
Henry Brooks Adams
-
Ahogy a fecskék nyáron velünk vannak, a hidegtől ûzve viszont eltávoznak, ugyanúgy velünk vannak a hamis barátok életünk derûs szakában, de mihelyt észreveszik szerencsénk telét, valamennyien elrepülnek.
Marcus Tullius Cicero
-
Az élet lóhalálában rohan el. Vagy futó árnyékot ûzünk, vagy minket ûz, hajt valami félelem, kísértet. Ám ha baráttal találkozunk, megállunk, s most nagy őrültségnek tartjuk lázas rohanásunkat. Most szünetelésre, birtoklásra vágyódunk s arra a hatalomra, hogy a szívünk mélyéből fölötlött pillanatot tartóssá tehessük. Minden nemes viszonyban a pillanat minden.
Ralph Waldo Emerson
-
A szép, szelíd beszéd sok barátot szerez, a jóakaró nyelvnek szépen felelgetnek. Sokan legyenek, akik békén élnek veled, de ezer közül csak egy adjon tanácsokat. Ha barátot szerzel, tedd előbb próbára, ne légy bizalmasa túlságosan gyorsan. Mert akad barát, aki elfordul a széllel, és ha bajba kerülsz, nem tart ki melletted. Van olyan barát, aki ellenséggé válik, s kettőtök vitáját rögtön dobra veri. Van, aki asztalodnál ülve jó barátod, de balsorsod napján sehol sem találod. Amíg szerencséd van, sorstársának tekint, s házad népe előtt megjátssza az urat. Ellenséged lesz, ha sorsod rosszra fordul, és (hogyha keresed), elbújik előled. Ellenségeidtől tartsd magadat távol, és barátaiddal szemben légy óvatos. A hûséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz. A hû barátnak egyszerûen nincsen ára, nincsen, ami vele értékben fölérne. Mint az élet balzsama, olyan a jó barát; akik az Urat félik, találhatnak ilyet. Aki az Urat féli, abból jó barát lesz, mert amilyen ő maga, olyan a barátja is.
Biblia
-
Milyen nehéz elszakadni emberektől! Azt hisszük, szabadok vagyunk, s mikor szabadulni akarunk, megtudjuk, hogy mozdulni sem tudunk. Valaki felelőtlenül mosolyog egyszer, s rögtön beleguzsalyodik egy ember barátságába. Õ nem tudja, mi ez a barátság. Barátokat másként képzeld el; könnyû és derûs sétálást értett a barátságon, felelőtlen rokonszenvet, mely nem kötelez semmire. Az ember együtt jár, kicseréli gondolatait... S most először gondolt arra, hogy súlyos és bonthatatlan kapocs is lehet emberek között, melyet csak sérülések árán lehet elszakítani.
Márai Sándor
-
Miért vonzódunk a többi emberhez?! Hiszen tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük! Itt körös-körül milyen sok ember siet valahová, ahol nem látják szívesen. Az egyik a szeretőjéhez siet, akit nem fog otthon találni. A másik a volt feleségéhez megy, hogy kibéküljön vele, a végén összevesznek. (...) Az élet félelmes, a halál ijesztő. Szegény kis szenvedő bolondok. Mennyi szív dobog itt körös-körül. Milyen fenséges, hiábavaló zene!
Aszlányi Károly
-
Azt állítják: a szerencsétlenség a barátság próbaköve. Pedig inkább a szerencse az. Mert a szerencsétlenség csak hamis barátoktól szabadít meg bennünket, míg szerencsénk ellen még legjobb barátaink is fellázadnak.
Wohl Stefánia