Miért vonzódunk a többi emberhez?! Hiszen tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük! Itt körös-körül milyen sok ember siet valahová, ahol nem látják szívesen. Az egyik a szeretőjéhez siet, akit nem fog otthon találni. A másik a volt feleségéhez megy, hogy kibéküljön vele, a végén összevesznek. (...) Az élet félelmes, a halál ijesztő. Szegény kis szenvedő bolondok. Mennyi szív dobog itt körös-körül. Milyen fenséges, hiábavaló zene!

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! Márai Sándor
2. Ez a primitív, kényelmes, kevéssel beérő mai világ kiokád magából, igényesnek, mohónak talál, egy dimenzióval gazdagabb vagy a kelleténél. Az olyan emberek, mint mi, manapság nem tudnak élni és az életnek örülni. Aki csinnadratta helyett zenére, szórakozás helyett gyönyörre, pénz helyett lélekre, nyüzsgés helyett igazi munkára, játszadozás helyett szenvedélyre vágyakozik, az ebben a tetszetős világban nem találja meg az otthonát. Hermann Hesse
3. Általában hajlamosak az életek, mint hajók a háborgó tengeren, ide-oda dobálódni. (...) Elindul valamerre az ember, félúton megtorpan hirtelen, fordul erre-arra, majd tovasodródik. Nem tudjuk, merre megyünk - elkerülhetetlen hát, hogy egészen máshol kössünk ki a végén, mint amerre elindultunk. Paul Auster
4. Sors. Végzet. Szerencse. Az ember börtöne. Az emberek múlatják az időt, élvezik az élet adta lehetőségeket. Kávét vagy teát, jobbat vagy balt. Mintha számítana. Mindannyian csak forgunk a keréken. Van egy mód, hogy távol maradjunk a keréktől. Nem a fiatalság az. Nem is a szépség vagy igaz szerelem. Én tudom, hogy maradjak tőle távol. Én irányítom a sorsomat. Túléltem, mert tudom, hogy muszáj tönkre tenni bárkit, bármit, még azt is, amiket szeretsz, hogy az istenek kegyesek maradjanak.
5. Nézzük meg magunkat. Folyton rohanunk, folyton loholunk, folyton késésben vagyunk. Emberek vagyunk, ez mégis embertelen. De néha egy picit minden lelassul, és helyre kerülnek a dolgok. Rátalálunk arra, akit a sors rendelt nekünk, és végre tartozunk valakihez.
6. Sok-sok ember, egykori szerelmek, barátok, ellenségek, vidám és keserû élmények emlékei, győzelmek, vereségek, szégyenek, diadalok, pénz és karrier... Húzzuk, vonszoljuk, újra meg újra belegabalyodunk; végigvonulnak bennünk egykor átélt érzelmek és indulatok, amelyeknek már a nyomuk is elmúlt az időben. Csak mi tartjuk életben, ébresztjük fel őket halálos mély álmukból. S ekkor megjelennek, mint a múlt árnyai. Kísértetek. Popper Péter
7. Nem békés, nyugalmas örömök után vágyódunk, mert ilyenkor eszünkbe jut szerencsétlen sorsunk. Nem a veszélyt keressük, és nem a kellemetlen, kínos megbízásokat, hanem a sürgés-forgást, a zajt, mert eltereli kellemetlen gondolatainkat, és elszórakoztat. Blaise Pascal
8. Aki felismeri szívében a szerelmet, annak rohannia kell szeretni! (...) A szerelemből aztán szeretet lesz, ami sokkal hatalmasabb, mert vágytalanul tiszta! Kár, hogy az emberek ezt nem becsülik és nem maradnak együtt. Kár, hogy új vágyakat keresnek, új kielégüléseket! Kár, hogy a szeretet eljövetele helyett az új vágy kívánása jön, és elégedetlenséget, a tisztelet felszámolódását, a ragaszkodás felbomlását hozza magával! Mindezt azért, mert nekünk sohasem elég, ami van! Mindig elégedetlenek vagyunk és elzavarjuk magunk mellől a szépet, egy másik, új szépért. Török-Zselenszky Tamás
9. Az események jönnek hozzánk, nem pedig fordítva. Mert hiszen miért van az, hogy bizonyos embereknek csupa izgalom az életük, másoknak meg merő unalom? Vajon a környezetük tehet róla? De nem ám! Az egyik ember beutazhatja a fél világot anélkül, hogy bármi érdekes történne vele. Vérfürdő az érkezése előtti héten, földrengés az elutazása után egy nappal, hajótörés a lekésett járaton. A másik meg kertvárosban lakik, naponta vonattal bumlizik a Citybe, és mégis mindenféle megesik vele. Zsaroló bûnbandák, gyönyörû lányok, bankrablók karmaiba kerül. Vannak emberek, akik egyszerûen vonzzák a baleseteket - s még akkor is történik velük valami, ha csak a városligeti tóra mennek sétahajókázni. Hasonlóképp áll a helyzet a maga Hercule Poirot-jával is: nem kell keresnie a bûntényt, jön az hozzá magától is. Agatha Christie
10. Az élet olyan szomorú. Annyira szomorú, mégis mindannyian benne vagyunk. Benne akarunk lenni. Ragaszkodunk hozzá; mind azt keressük, ami vigaszt nyújt nekünk. Hanya Yanagihara