Ugrás a tartalomra
Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan világban élünk, ahol minden rendû és rangú nőt csak kihasználnak, aztán eldobnak, ha a férfiak végeztek velük; olyan világban, ahol tőlünk csak azt várják el, hogy hallgassunk és engedelmeskedjünk. Talán kötelességünk szót emelni azokért, akik erre nem képesek; a saját szavainkkal elmondani azt, amit ők nem tudnak.
-
Van harc, ahol nem győzhetsz. Akinek hatalma van, az irányítja az elnyomottak életét. Így mûködik a világ. Igazságtalan és tisztességtelen, de nincs mit tenni ellene.
-
A katona a mellette állóért harcol, és azért harcol, aki nem tud állni többé. Harcol, hogy másnak legyen lehetősége elérni valamit.
-
Nincsenek igazi lovagok, ahogy istenek sincsenek. Ha nem tudod megvédeni magad, halj meg, és állj félre azoknak az útjából, akik képesek rá! Ezt a világot éles acél és erős karok uralják, ne hidd el, ha valaki mást mond!
George R. R. Martin
-
Én úgy akartam élni,
mint aki szolgál az embernek.
De nem engedték, hogy
szolgáljak nekik: mindig
szolgaságot követeltek,
ami nem ugyanaz.
Szolgálni tudok, szolga
lenni nem tudok.
Ezért félreálltam
útjukból, megbuktam.
Márai Sándor
-
Mi véd meg engem: hatalom?
Meredten ülni aranyon?
Lehetne oltalmam a rang?
Így leszek ember s nem bitang?
Emel-e értem szót a szó?
Báránybőrben ragadozó?
Vagy tán a szív, az értelem?
Lámpásként magammal viszem?
Nem óv meg engem, azt hiszem,
sehol, semmikor, semmi sem.
Élek mégis, mint annyian.
És védhetetlen, ami van.
-
Nincs biztonság. Se védelem, se igazság, se szolidaritás. Csak az erősek joga létezik, semmi más. A világ a borzalmak helyszíne, amelyektől csak a gyenge biztonsági rendszerek vékonyan szőtt hálója védi meg az embert. De az egyensúly törékeny. Aki átcsúszik ezen a hálón, az a semmibe hullik.
Charlotte Link
-
Az áldozatok mindig azt várják, hogy mások harcoljanak helyettük és értük. Azok, akik nem akarnak áldozattá válni, harcoljanak önmagukért.
Darren Shan
-
Gyáva népnek nincs hazája, a szolgalélek vezért keres,
De az, aki védi az igazságát, nem a vezér kegyére les.
Koncz Zsuzsa
-
Csak a gyengék és a bizonytalanok kényszerülnek állandóan önmentő és önigazoló összecsapásokra. Az igazi harcost békén hagyják az ellenségei, mert tartanak tőle; neki az állandó készenléti állapotát kell megőriznie.
Moldova György