Ugrás a tartalomra
Ha volna egy olyan ige, amely azt jelentené, hogy "tévesen hinni", annak nem volna jelentést hordozó, első személyû, kijelentő módbeli alakja.
Kapcsolódó idézetek
-
Tévhit, hogy az embernek bármiről is véleményt kellene formálnia. Azt gondolni pedig egyenesen hiba, hogy el is kell mondania.
-
Mennyivel egyszerûbb lenne, ha hinnék istenben! Na, nem mintha bármi okom lenne rá. Ha létezik is, egész biztosan totál diszfunkcionális alak. Semmiben, soha nem segített.
D. Tóth Kriszta
-
A kifejezés nehéz, lassú, kacskaringós mûvelet - és a tévedés éppen abban áll, hogy azt hisszük, amit nem lehet szavakkal kimondani, az nincs is.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Az, hogy valamiben hinni szeretnénk, nem ok arra, hogy higgyünk is benne. Ha valamire, akkor arra ok, hogy megkérdőjelezzük.
Penn Jillette
-
A nemlétezőben lehet hinni, a létezőt lehet tagadni. Istent lehet tagadni - de csak mint létezőt.
-
Hinni annyi, mint igazságként elfogadni valamit, aminek a helyességéről nem győződhetünk meg.
Eduard Petiska
-
Termékeny tévhit, hogy másképp is lehetett volna.
Osvát Ernő
-
Ha az ember nem mondja ki hangosan, az olyan, mintha semmissé lehetne tenni, el lehetne tussolni.
Papp Dóra
-
Ha valamilyen elképzelést bizonyítékok helyett hit útján teszünk magunkévá, akkor nem leszünk képesek a hamis és az igaz szétválasztására, s intellektuális eszközünk sem marad a téves eszméktől való szabaduláshoz.
Boldogkői Zsolt
-
Ha nem a meggyőződésed szerint cselekszel, valószínûleg a meggyőződésed nem is valós.
Edward Snowden