Penn Jillette

A halloween Amerikában csak egy nagy pénztermelő nap a kereskedőknek. Egy lehetőség, hogy még több szuperhős szart adjanak el.

Minél közelebb kerülsz a halálhoz, annál jobb a történet.

A zsarolás csak részvényopció; semmit sem ér, amíg én nem hiszek benne, hogy ér valamit.

Senki sem dolgozik a showbizniszben olyan keményen, mint bárki, akinek igazi munkája van.

Az élet halad, és mindegy, hogy mennyi élvezet van benne, van szomorúság is.

Az idő nem csak a jövőt lopja el, a múltat is.

Csak az ateisták lehetnek erkölcsösek. Ha jutalomért vagy a büntetés elkerülése érdekében cselekedsz, az nem erkölcs.

Minden, amit magunk után hagyunk, átmeneti. Semmi sem számít. Néhány generáció múlva az átadott DNS-ünk felhígul az egyetemes emberi DNS-be. Semmilyen személyes vonásunk nem lesz felismerhető. Nincs mód a csalásra. Minden és mindenki teljesen el lesz felejtve.

Semmi sem számít, csak az érzés, hogy számítunk. Ez az érzés maga az élet.

Elszigetelten élni nem éri meg, de ha az egész életünket elektronikusan dokumentáljuk, akkor még csak nem is élünk.

Ha minden erkölcs Istentől származik, mit jelent abban hinni, hogy "Isten jó"? Nem tautológia ez? Ha a Sátán nyerte volna a végső harcot (a spoiler az, hogy nem ő nyert), legyőzte volna Istent, és ő vált volna a legerősebb hatalommá az Univerzumban, nem ő lenne a mi Istenünk? Találkoznánk az új főnökkel, és ugyanúgy jónak mondanánk - definíciószerûen.

A levegő illata édesebb, és az idő mintha mozdulatlan lenne minden nap, amikor te kinn vagy a szabadban, és mindenki más dolgozik vagy az iskolában ül.

Az ateista lét egyik nagy előnye, hogy nem kell aggódnod amiatt, hogy miben reménykedsz, mire vágysz vagy miért imádkozol. Imádkozzak azért, hogy az édesanyám szenvedése véget érjen? Szeretnék a halálában reménykedni? Nem kell emiatt aggódnom. Az egyik nap remélhetem, hogy még él, és tudok beszélgetni vele, a másik nap reménykedhetek abban, hogy meghal, és nem kell tovább szenvednie a bénulástól és gyengeségtől. Hogy mire vágyom és mit remélek, lényegtelen, nyugodtan szabadon engedhetem az érzéseimet. Használhatom őket egyszerû vigaszként.

Az egysejtûkig bezárólag minden egyes ősünkben közös, hogy létrehoztak egy utódot, és az utóduk is létrehozott egyet. Ha egy élőlény nem hozott létre utódot, akkor ő egy zsákutca volt, nem pedig ős. A gyermekeim szeretete nem ugyanaz, mint hogy szeretem olvasni azokat az aranyos dolgokat, amiket a feleségem idéz tőlük Twitteren, vagy hogy szeretem a velük töltött boldog pillanatokat. Nem a tőlük kapott ölelésekről és puszikról szól. Az igazi szeretet biológiai parancs. Olyan, mint a levegővétel.

A szüleim (és a legtöbb szülő) azt mondták, hogy addig nem fogom megérteni, mennyire szeretnek engem, amíg nekem magamnak nem lesz gyerekem. (...) Ez az a szeretet, amit nem választasz, az állati szeretet, ami értelmet ad az életednek.

Mind azt szeretnénk, ha a gyermekeink boldogok lennének, de nem kell, hogy mindig boldogok legyenek. Az életben a szomorúságnak is jelen kell lennie, és a szomorúságban is meg lehet találni a békét és az igazságot. A legjobb időszakok nem mindig a legboldogabbak, hanem inkább azok, amiket flow-ban töltünk: az idő, amikor rendbe tesszük a dolgokat, az idő, amit azzal töltünk, hogy éljünk.

Nem tudsz megijeszteni a halállal, mert minden, amitől félni lehet, az életben történik velünk.

A halál semmi. Nem félek a semmitől. De a múló idő, az valami más. A múló idő megrémít. Rémítő a gondolat, hogy a kislányom felnő. Nem tudok szembenézni azzal, hogy a fiam erősebb lesz nálam, és ő segít majd nekem felmenni a lépcsőn. Rettegek attól, hogy rá kell majd néznem a felnőtt gyerekeim arcára, miközben rosszabbul látok majd, mint most.

Az, hogy vágyom valami lehetetlenre, nem teszi az adott dolgot kevésbé lehetetlenné.

Oly sok minden van, amiről lemaradunk amiatt, hogy az idő foglyai vagyunk. De az élet maga az idő, és semmi más.