Ugrás a tartalomra
Hányan fecsérelik arra az életüket, hogy a saját varázslatukat keresgéljék! Valami ingyen megszerezhető előnyt, mint például az ezüsttölgyet, politikai hatalmat, jogosulatlan elismerést - amikor mindössze arra lenne szükségük, hogy elégedettek legyenek azzal, amijük van. Néha az, amink megvan, többet ér, mint az, amiről azt hisszük, szükségünk van rá.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor önzésből akar valaki pénzt vagy hatalmat szerezni, a boldogság illúziójának kergetésére pocsékol energiát ahelyett, hogy az élet adott pillanatában élvezné a boldogságot.
Deepak Chopra
-
Életerőnk nagyon sokszor fölöslegesen, értelmetlenül elfolyik olyan célokért, amelyek nem adnak maradandó boldogságot, és mi még bután büszkék is vagyunk megvalósításainkra.
Böjte Csaba
-
Az életünk is attól értékes, hogy nem tart örökké. Óvnunk kell, mert egyszer véget ér. (...) Szerencse kérdése, hogy mennyi időnk van. Időpocsékolás más életét élni. Inkább a sajátunkat élvezzük, éljük aszerint, ami fontos számunkra, ez a lényeg! Ha nem is mindig sikerül, legalább megpróbáltuk.
-
Amikor feláldozzuk önző vágyainkat valaki más érdekében, akkor a sorsunkat jobbra cseréljük, amelyben mérhetően kevesebb káosz uralkodik. Vicces, hogy miért is tekintjük ezt áldozatnak? Valójában sokkal többet kapunk vissza. Az egyik kulcsa annak, hogy mindent megkapjunk, hogy hajlandóak legyünk bármiről lemondani.
-
Az emberek rendszerint hamis mértékekkel mérnek, hatalomra, sikerre és gazdagságra törekednek, és ezt csodálják másoknál, az élet valódi értékét pedig lebecsülik.
Sigmund Freud
-
Az emberek azt gondolják, hogy valami vagy valaki szükséges a boldogságukhoz. Azt hiszik, a varázslat egy tárgyban vagy egy személyben rejlik. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Mindenünk megvan hozzá, hisz a varázslat bennünk lakik. (...) Csak te dönthetsz úgy, hogy boldogan élsz... és nem kell hozzá más, elég annyi, hogy lélegzel, látsz, hallasz és szeretsz.
Hozleiter Fanny
-
Tudja, minden attól függ, mit akar az ember az élettől. Az a lényeg, hogy az ember vágyai elég erősek legyenek. Sok embernek van sok pénze, de sejtelmük sincs, hogy mire használják. Végül azután magával rántja őket a pénzcsinálás gépezete. Rabszolgává válnak. Korán reggel elmennek a hivatalba és későig maradnak; nem jut idejük az élvezetekre. És mi a jutalom? Egyre nagyobb autó, ház, egyre drágább szerető vagy feleség, és hadd tegyem hozzá, egyre több fejfájás.
Agatha Christie
-
Sokan élik úgy az életüket, hogy azt hiszik, nincs elég idejük, lehetőségük, képességük vagy erejük ahhoz, hogy teljes életet éljenek. De ez óriási tévedés! Minden ember kézhez kapja mindazt, amire csak szüksége lehet a saját hegye megmászásához!
Robert Lawson
-
A hatalmat és a pénzt egyesek elpazarolják, mások pedig visszaélnek vele. Az igazán sikeres emberek azok, akik képesek a mások ügyét támogatni.
Gary Chapman
-
Sokféle dicsőség lehet az életben, de mind kisebb értékû annál az egynél, amely a gyermeki hit és merész álmodozás örökös megőrzését jelenti. (...) Ostobaságból és hiúságból (...) elhagyjuk gyermekkorunk álmait, melyeket áttetsző gyémántokként hozunk magunkkal az ismeretlenségből. Mindenki ilyen ragyogó, tiszta gyémántot hoz magával, mely később gazdaggá tehetné őt, s ekként gazdag lenne a világ is. De a gyémánt látszatra egyszerû, könnyen hihetjük, hogy mihaszna üvegdarabkával játszadoztunk, különösen azért, mert az emberek valaha elkezdték gyûjteni a színes kacatokat, melyek gyönyörködtetik a szemet tarkaságukkal, s emiatt értékesebbnek tetszenek. Mihelyt mások kezében ilyet látunk, szégyelljük színtelen játékszerünket, eldobjuk, és igyekszünk, hogy nekünk is olyan tulajdonunk legyen, mint a többinek. Sok idő eltelik, míg rádöbbenünk, milyen értéket szórtunk el.