Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hatalmas hiba csak a bûncselekményt látni, amit az illető elkövetett. Annak, aki kisgyermekkorától kezdve kiszolgáltatottan, bántalmazottan cseperedik fel, nincs lehetősége arra, hogy a saját, igazi, különleges énje kifejlődhessen. Csak reagál az agresszióra, a megszégyenítésre, az elnyomásra, és hamissá fog válni.

🎵 Dalszöveg ⚔️ Háború
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A hiba olyan, mint a gyerek. Növekszik. Kilép a világba. Szocializálódik.
  2. Akivel szemben nagy igazságtalanságokat követtek el, megsebződött, sokat szenvedett, főleg gyerekkorban, gyakran azt gondolja, hogy ennek ő az oka, elhiszi, hogy ő a rossz, és a büntetést megérdemli. Így gyermekként önmagát teszi felelőssé olyasmiért, amiért nem felelős, ez azonban annyira nyomasztó lehet számára, hogy a későbbiekben mindenért másokat hibáztat, mert felnőttként ezt már megengedheti magának. Ezért a saját életéért az "itt és most"-ban nem vállal felelősséget. Ha közel merné engedni magához azt, hogy ő ott és akkor nem volt felelős - ami persze óriási lelki megterhelést jelenthet -, akkor képessé válna arra, hogy a jelenben felelősséget vállaljon önmagáért. De amíg ezt nem teszi, létrehoz egy sajátos egyensúlyt, ami önmaga kárhoztatása és mások okolása között alakul ki. Pál Ferenc
  3. Nem tudni, mi a jobb: minél tovább gyereknek maradni, vagy minél előbb felnőni. Az egyetlen csalódás, ami teljesen bénítónak és visszafordíthatatlannak hat (...), amikor az ember saját maga vagy szerettei szenvedésein keresztül szembesül az élettel, és eszmél rá, hogy élete soha nem lesz kiegyensúlyozott. Gerlóczy Márton
  4. Az emberekben nincsen igazi eredetiség, sem a hétköznapi életében, sem akkor, amikor átlépik a törvényes határokat. Ha egyszer valaki már elkövetett egy bûncselekményt, a többi, ami utána jön, hasonlítani fog az elsőhöz. Agatha Christie
  5. Gyerekkorban másokat jónak vagy rossznak látunk - ez az egyszerû gondolkodás épp a legsérülékenyebb életkorban megvédi a kicsi és védtelen gyermekeket. A felnőtté válás során azonban már észrevesszük, hogy az emberek jók és rosszak is egyben, illetve jók, csak megvannak a hibáik és a rossz oldalaik. Többé-kevésbé tiszteljük őket, és a mi felelősségünk, hogy mit veszünk át tőlük, és mit nem. Steve Biddulph
  6. Ha te bûnnek gondolod, akkor bûn. Az ember mindenestül maga építi föl a saját bûneit. John Steinbeck
  7. Az ember bûnös, mert alá van vetve a szükségszerûségnek és a maga végzetének (...). Az ember bûnössé válik az által, hogy megvalósítja magát, mint lehetőséget. Karl Theodor Jaspers
  8. A múlt, ha nem múltnak nevelték, kamaszkorától csak bosszút áll. Kemény István
  9. Az ember csak a teljes igazság egy nagyon pici részletét látja és nagyon gyakran, sőt szinte állandóan, szándékosan megtéveszti magát annak a kis darabkának a tekintetében is. Saját maga egy darabja önmaga ellen fordul, és úgy viselkedik, mintha másvalaki lenne, belülről győzi le. Ember az emberben. Ami egyáltalán nem is ember. Philip Kindred Dick
  10. Amikor az ember még gyerek, azt hiszi, a szülei tökéletesek, és vakon imádja őket. Később azt hiszi, hogy gyûlöli őket, mert nem olyan tökéletesek, mint hitte, mert csalódnia kellett bennük. De még később az ember megtanulja elfogadni a hibáikat, mert ő maga sem hibátlan. Talán ez jelenti azt, hogy felnövünk. Guillaume Musso
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat