Hazudtam másoknak, hazudtam eleget. Hazudtam magamnak is mindent, amit lehet. Elmondtam százszor, hogy minden frankó és kerek. Nem voltam más, csak egy szélhámos kis gyerek. Túlzott egoizmus, önbizalomhiány. Szeretetre éhes ember, ki azt hitte, hogy zsivány, de nem voltam az, inkább csak egy bolond. Hitevesztett, aki minden álmáról lemond. Aztán jöttél te, halálos tavasz. Minden megváltozott, nem hittem, hogy te is akarsz. Mert én akartalak téged, ez nem volt kérdés. Szerelmes lettem, ez volt a legelső lépés.

Kapcsolódó idézetek

1. Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.
2. Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam (...)... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem (...), hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre... Agatha Christie
3. Olyan voltam neked, mint egy rossz helyen tett nagy eskü. Újra és újra vissza akartam térni hozzád, pedig megannyi fájdalmat okoztál. Nem is tudom, hogyan kellene ezt elmondanom, mert egyszerûen nem találom a megfelelő szavakat. Kerestelek mindenütt, ahol csak jártam, mindenben téged szerettelek volna látni, és sokszor láttalak is. Te az én sötét életembe behatoló, könnyemből felhőt formáló örömöm voltál. A leghatalmasabb szerelemmel szerettelek. De immár nem remeg tovább a szívem. Most már csillapodik és hagyd, hagy múljon el ez is. Az idők végéig sorsom leszel te, akkor is, ha ezer másik szerelem is jön helyette.
4. Először nagyon féltem a haláltól, gyáva voltam, és csak magamra gondoltam. Most látom, milyen önző voltam. A szörnyû abban, hogy így halok meg, nem az, hogy nem leszek, hanem az, hogy nem látom őket többé; nem mondhatom meg, hogy nem tekintettem őket levegőnek; nem mondhatom meg nekik, hogy tudtam az áldozataikról, melyekkel boldogabbá tették az életemet, tudtam mindarról, amit értem tettek, és hogy mennyivel jobban szerettem őket, mint ahogy valaha is mutattam. Ezeket soha nem mondtam el nekik. Nem mondunk ilyeneket, amikor fiatalok vagyunk, és előttünk az élet... attól félünk, hogy szentimentálisan és ostobán hangzik. De annyira más, amikor meg kell halni... Bárcsak amíg lehetett, beszéltem volna, szeretném, ha bocsánatot kérhetnék a kis csúnyaságokért, amiket valaha elkövettem vagy mondtam. Bárcsak el lehetne mondani, hogy sohasem akartam igazán megbántani őket, és csak arra emlékezzenek, hogy sokkal jobban szerettem őket, mint ahogy mutattam.
5. Mától fogva újra kezdem az életem. Új élet virrad föl számomra. Megszûnt, ami eddig nyomorított és megakadályozta, hogy éljek. Igazad volt ma délután, amikor azt kérdezted, nem magam elől akarok-e elszaladni? Mert ezt tettem évek óta. Mert nem tudtam, erős voltam-e vagy nagyon gyönge. (...) Féltem önmagamtól, féltem az élettől, tőled is féltem. Agatha Christie
6. Minden megtisztult bennem, a világ mosolyogni kezdett, és minden rossz olyan volt szememben, mint a pókháló, melyet a kéz könnyedén szétszakít. A te kedvedért akartam jó lenni. (...) Igen, így volt, midőn hozzám jöttél, de most, hogy elhagysz, minden elsötétül körülöttem, szívem olyan, mint a sivatag magányos hollója. Mika Waltari
7. Emlékszem, valamikor gonosznak és kegyetlennek hittelek, mert ezt, azt, vagy amazt tetted, de akkor ostoba voltam. Egyszerûen nem szerettél, és oktalanság volt, hogy ezt bûnödül róttam fel. Azt hittem, meg tudom szerettetni magam veled. Most már tudom, hogy ez lehetetlen. Nem tudom, mi az, ami az embert szerelemre lobbantja, de akármi legyen is, ez az egyetlen fontos dolog a világon. Ha egyszer nincs szerelem, sem jósággal, sem nagylelkûséggel, sem egyébbel nem lehet felidézni. William Somerset Maugham
8. Egy szép napon, mikor egy régi fénykép, egy fél pár kesztyû vagy más kacat miatt, nem is tudom, de a régi önmagammal szembesültem már megint, hogy milyen buta voltam, és szívtelen, és bár a helyzet nem túl sokat változott, valami csoda folytán mégis vannak gyerekeim, múltam, sőt, gerincem, egyszóval, hogy ma mennyivel boldogabb vagyok, és váratlanul és ennek ellenére és e pillanatban és vigasztalhatatlanul a régi önmagamat kezdtem el siratni, mert mégiscsak elárultam őt, és luxus minden, ami azóta lettem, mert megváltozni öngyilkosság... Kemény István
9. Ha szeretlek, akkor hazugság, Amit igaznak hittem én. Hazugság a sírás, a bánat S az összetörtnek hitt remény. Hazugság akkor minden, minden, Egy átálmodott kárhozat, Amely még szebbé fogja tenni Az eljövendő álmokat. Ady Endre
10. Amikor nem volt mit vesztenem, mindent megkaptam. Amikor megtagadtam azt, aki voltam, megtaláltam önmagamat. Amikor megismertem a megalázottságot, és mégis folytattam utamat, megértettem, hogy szabadon megválaszthatom a sorsomat. Nem tudom (...), hogy a házasságom csak egy álom volt-e, amit nem sikerült megértenem, amíg tartott. Tudom, hogy nélküle is tudok élni, de szeretnék még egyszer találkozni vele - hogy megmondhassam neki, amit soha nem mondtam, amíg együtt voltunk: jobban szeretlek, mint saját magamat. Ha ezt elmondanám neki, tovább tudnék menni békében - mert ez a szerelem megváltott. Paulo Coelho