Hiába a halottaink utáni vágyakozás mardosó fájdalma, hagynunk kell őket elmenni - hogy örökre velünk maradhassanak.

Kapcsolódó idézetek

1. Bízzuk a halottakra, hogy a halottakat eltemessék, de amíg élünk, éljünk és legyünk boldogok. Lev Tolsztoj
2. A halottainkról nem szabad megfeledkezni, különben olyan, mintha másodszor is hagynánk őket meghalni.
3. Ahhoz, hogy emlékezzenek ránk, ahhoz, hogy valami fontosat hagyjunk magunk után, el kell mennünk.
4. Amikor elveszítünk egy hozzánk közel álló, szeretett lényt, valami, amit tőle kaptunk, tovább él bennünk, és ösztökél minket. Halottaink a szívünkben élnek. A "halhatatlanságnak" ez a legvigasztalóbb formája.
5. A halál megrendít bennünket még akkor is, ha tudjuk, hogy jönnie kell. John Steinbeck
6. Ha elveszítünk valakit, az maradandó. Figyelmeztet, hogy milyen fájdalmak érhetnek.
7. "Halunk a halókkal: Nézd, távoznak, és mi velük megyünk. Megszületünk a halottakkal: Nézd, visszatérnek és minket is magukkal hoznak." (...) Valóban velük megyünk, legalábbis az első pillanatokban. Velük akarunk tartani, követni őket az úton abba a másik dimenzióba, ami már a múlt; érezzük, hogy elhagynak, hogy más kaland felé indulnak, mi pedig magunkra maradunk a sötétbe boruló úton, amely már nem az övék, amelyről már letértek; és mivel nem tudunk vagy nem merünk velük tartani, újra megszületünk, és tipegve járni kezdünk; mindannyiszor újjászületünk, valahányszor túléljük egy szerettünket, valahányszor kínzó veszteség ér, ami azonban nem tud magával rántani bennünket a tenger torkába, amely elnyelte a hozzánk közel állót. Javier Marías
8. A veszteség iszonyatosan bénító tud lenni, megakadályozza, hogy továbblépjünk, pedig bármilyen nehéz és bármekkora bûntudatot érzünk is, ezt kell tennünk, továbblépni.
9. A gyász örökké tart. Nem hagy el soha. A részünkké válik, ott van minden lépésünkben, lélegzetünkben. Jandy Nelson
10. A halottainkkal úgy vagyunk, hogy eleinte, ha róluk álmodunk, ébredéskor keserû haragot érzünk: miért csak álom volt, hogy élnek? Később lassan-lassan alábbadja az ember, és ébredés után is hordozza magával az álom andalító, jó érzését: legalább álmomban éltek, gondolja, s már szívesen álmodik róluk. Ottlik Géza