A gyász örökké tart. Nem hagy el soha. A részünkké válik, ott van minden lépésünkben, lélegzetünkben.

Kapcsolódó idézetek

1. A gyász hosszú és nehéz. Az egész életre kihat. A halott magával viszi a közös jövőt is.
2. A gyász örökké tart, és ha nem tart örökké, akkor nem valódi gyász.
3. A gyász mellbe vágja az embert. Fojtogat minket, úgy érezzük, soha nem állunk belőle talpra. És nem csak azért, mert gyászolunk maga a halál vagy a szívfájdalom vagy a veszteség miatt... hanem azért is, mert gyászoljuk mindazt, ami óhatatlanul, visszavonhatatlanul megváltozik. Gyászoljuk az életet, ami a miénk lehetett volna, ha menet közben nem szaródik el minden. Julie Johnson
4. Ha az ember elveszít egy közeli személyt, függetlenül attól, hogy milyen is volt a kapcsolat, az a bizonyos hiányérzet sosem múlik el. Teljesen sohasem.
5. Minden fájdalom és minden kín, amit nem értünk meg, nem dolgozunk fel, nem gyászolunk el, az velünk marad örökre. Tisza Kata
6. A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad. Ara Rauch
7. A gyász (...) mint egy féreg, mohón beeszi magát a felületes szemlélő számára masszívnak tûnő fába és fájdalmas furatokat hagyva maga után, belülről meggyengíti a szerkezetét. Minden más veszteségben ott rejlik a lehetőség csírája. Az elvesztett javakat vissza lehet szerezni. Ha valamely törekvésnek gátat vetnek, lehet más utat találni. De a holtak sosem térhetnek vissza az életbe. A gyász végérvényesen velünk marad. Eva Stachniak
8. A szeretet sosem tûnik el. Még ha úgy is látszik néha. (...) A szeretet örökké él. Ha szeretünk valakit, az viszontszeret minket, és ez a szeretet elraktározódik, és megvéd minket egész életünkben. Túlnő az életen, nem ér véget vele. Mindig bennünk van. Akik meghaltak, mindig velünk vannak. A szívünkben. Matt Haig
9. Semmi sem csökkentheti a fájdalmat, amikor elveszítünk valakit. Életünk végéig velünk marad, bármilyen hosszú legyen is. Csak abban reménykedhetünk, hogy a seb idővel gyógyulni kezd, de nem számít, milyen erősek vagyunk, milyen keményen küzdünk, a heg örökké velünk marad.
10. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.