Ugrás a tartalomra
Hiába a mélységes vágy a szeretetre, szinte minden mást fontosabbnak tekintenek a szeretetnél: sikert, tekintélyt, pénzt, hatalmat - szinte minden energiánk arra használódik el, hogy megtanuljuk elérni ezeket a célokat, arra pedig szinte semmi, hogy megtanuljuk a szeretet mûvészetét.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerû; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. (…) A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvő jellegét, hogy szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni. (…) A szeretet mûvészetére nézve ez azt jelenti, hogy aki benne mester akar lenni, annak először is gyakorolnia kell a fegyelmet, a koncentrációt és a türelmet élete minden szakaszában.
Erich Fromm
-
A szeretet megtanulható. Ehhez nem kell más, mint felejteni. El kell felejteni a vágyat, a morált, mindent, amit belénk programoztak. El kell felejteni azt az értékrendet, amit ma annak neveznek. Meg lehet érteni, hogy mi a nem szeretet, és ha ezt megértette az ember, akkor egy kicsit közelebb kerül ahhoz, hogy mi a szeretet.
-
Igazából mindannyian ugyanarra a szeretetre vágyunk. Ha nem kapjuk meg, az csak egy dolog miatt lehet: mi sem merünk ekkora szeretetet adni. Feltétel nélkül, elvárások nélkül, úgy, hogy a másik azt kezd vele, amit akar, mert igazából nálunk van bőven elég. Ezt kitanulni még mindig mûvészet, és csak keveseknek sikerül, hiszen olyan jó félúton lehuppanni a földre, és azt mondani, hogy na jó, akkor én szeretlek, és szeress te is. Pedig valójában ez nem erről szól. Szeretsz és szeretve vagy. Szeretetet adsz, és szeretetet kapsz vissza. Jön magától. Nincs benne görcsösség és birtoklási vágy. Hiszen igen, utóbbi öl meg minden kapcsolatot.
Oravecz Nóra
-
A mûvészetnek nem lehet az a célja, hogy minél többen szeressék és kövessék. A mûvészetnek az a dolga, hogy megnehezítse az emberek számára azt, hogy úgy éljenek, ahogy nélküle éltek volna. Ezért a szenvedélyes elutasítás sokszor inspirálóbb és boldogítóbb, mint a higgadt tudomásulvétel.
Eörsi István
-
Gyakran könnyebb szeretni, mint szeretve lenni. Kísérleteink, hogy függetlennek tûnjünk, megfosztanak másokat a lehetőségtől, hogy kimutassák szeretetüket.
Paulo Coelho
-
Minden dicsőségnél, minden tehetségnél többet ér: szeretni. Nem az, hogy az embert szeretik, hanem az, hogy az ember szerethet! (...) Szeretni valakit, felolvadni benne, érte élni, vele élni, vágyódni, vágyódni utána: ez az élet értelme!
Jászai Mari
-
Azt hiszem, hogy a "szeretet" fogalmával gyakran visszaélünk. Túl gyakran emlegetjük. Hiszek a szeretet fontosságában, ha ez a szó azt jelenti, hogy együtt vagyunk egy végtelen, üres, sötét univerzumban; hogy próbáljuk enyhíteni mások szenvedését, óvjuk egymás életét; segítünk egymásnak abban, hogy tisztességgel megálljuk a helyünket, hogy életünk kiteljesedjék, hogy el tudjuk fogadni életünk törékenységét és mulandóságát; segítünk egymásnak szembenézni a mulandósággal, minden dolgok hiábavalóságának fenyegető kételyével.
Hankiss Elemér
-
Ha szeretni nehéz, nem szeretni még nehezebb, mert ki az, akit szerelem nélkül kielégít a gyönyör, a hírnév, a gazdagság, a jó illatok avagy a drága ékességek? Ki az, aki a szerelmesének azt ne mondaná: "Kedvesebb vagy nékem, mint egy egész királyság, mint a jogar, mint az egészségem, mint a hosszú élet!" Minekutána pedig mindenki szívesen odaadná az életét a szerelemért, ennélfogva a szerelem többet ér az életnél...
Henryk Sienkiewicz
-
Lehetetlen igazán boldognak és sikeresnek lenni, ha folyton azért küzdünk, hogy figyeljenek ránk. (...) Azáltal, hogy különválasztjuk a figyelmet a szeretettől, lehetővé válik, hogy azért szeressük az embereket, akik, nem azért, amit értünk tesznek.
T. Harv Eker
-
Az emberek (...) ezerszer inkább gazdagság, mint szellemi mûveltség szerzésén fáradoznak. Holott bizonyos, hogy egyéniségünk sokkal többet járul hozzá a boldogságunkhoz, mint a vagyonunk.
Arthur Schopenhauer