Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hihetjük azt, tudunk valamit, de a tudományos vizsgálódásra hárul, hogy megerősítse vagy elutasítsa hagyományos megérzéseinket.

Daniel Dennett
🔮 Jövőkép 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A tudomány segítségével bizonyítunk, de az intuíció segítségével jutunk a felfedezésre. Henri Poincaré
  2. A tudományt az emberi megismerés eredményének tekintjük, és pontosan tudjuk, hogy hozzátartozik a "tévedni emberi dolog" nem tudományos, de ettől még érvényes alapigazsága. Ezt enyhíti, hogy a mindennapi tudományos munka nem a természeti törvények utáni hajszából áll, már csak azért sem, mert így meglehetősen kevés sikerélmény érné a tudósokat. A mindennapi tudományos munka kisebb-nagyobb objektív igazságok gyûjtését és bizonyítását jelenti, valamint szûkebb vagy tágabb körben érvényes modellek építését és ezek érvényességi körének vizsgálatát. Ezért tudja a tudomány a saját tévedéseit is objektíven kezelni és szükség esetén akár az évszázadok óta elfogadott természeti törvényeket is elvetni úgy, hogy az a tudomány erejében való hitet nemhogy nem ássa alá, hanem épphogy megerősíti. Mérő László
  3. A tudomány hol kérdéseinkre ad választ, hol pedig - legalábbis átmenetileg - kérdésessé teszi azt, amit tudni vélünk vagy magától értetődőnek tartunk.
  4. A tudományos bizonyítékot nem lehet, vagy legalábbis nem szabad csupán gépiesen kezelni, előzetes gondolatainknak és hitünknek is részt kell kapniuk a megítélésben. Jordan Ellenberg
  5. Minden emberi gondolat hiedelemnek tekinthető. Csak a természettudománynak van meg az eszközkészlete arra, hogy e gondolatokat szembesítse a valósággal, és kiderítse, a hiedelem mögött tények húzódnak-e meg vagy csak alaptalan feltételezés. Csányi Vilmos
  6. A tudomány igazából az által halad előre, hogy az egyik feltevést megerősítheti, vagy elutasíthatja a többit. Ez az igazság jelenik meg abban a rengeteg feltételes módban, amelyet a tudományos mûveinkben használunk. Luigi Luca Cavalli-Sforza
  7. Vannak jelenségek, tények, amelyek evidensek. Egybevágnak a tapasztalatainkkal. Ettől még nem biztos, hogy igazak. Meg kell őket mérni.
  8. Ha egy felvetett tudományos elméletről kiderül, hogy túlságosan befolyásolja a divat, a kísérletileg alá nem támasztott hit kritikátlan követése, vagy a fantázia romantikus kísértései, akkor kötelességünk rámutatni az ilyen hatásokra, és lebeszélni róla azokat, akik talán öntudatlanul is ki vannak téve ilyen típusú befolyásoknak. Roger Penrose
  9. Mi, hétköznapi emberek nem úgy mûködünk, mint a józan gondolkodású tudósok, akik előbb apránként összegyûjtik az igazságra vagy a hazugságra vonatkozó bizonyítékokat, és csak azután vonják le a következtetéseket. Épp ellenkezőleg! Mi eleve elhiszünk mindent. És e hitünk csak akkor inog meg, ha a kétkedésünk és a gyanakvásunk van annyira erős, hogy semmiféle magyarázattal nem tudjuk már elaltatni. Malcolm Gladwell
  10. A tudomány azért mûködik, mert a hipotézisek és érvelések, sejtések és látomások, egyenletek és számítások után ellenőrizhetjük, hogy vajon helyesen jártunk-e el: az elmélet előrejelzéseket ad olyasmiről, amit még nem figyeltünk meg, és ellenőrizhetjük, hogy ezek az előrejelzések vajon helyesek voltak-e vagy sem. Ebben rejlik a tudomány különös ereje, ez teszi hitelessé és teremt lehetőséget arra, hogy bátran bízzunk benne: ellenőrizhetjük, hogy egy elmélet megállja-e a helyét vagy sem. És ez különbözteti meg a tudományt a gondolkodás más formáitól, ahol általában fogas kérdés eldönteni - sőt olykor egyenesen értelmetlen -, hogy kinek van igaza és ki téved. Carlo Rovelli
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat