Hírt sem hallok már felőled, Erdős, völgyes szép hazám! Most, hogy távol vagyok tőled, Most szeretlek igazán. Azt a völgyet, azt a bércet Soha nem feledhetem, S kél szivemben vágyó érzet: Hogy zokogjak kebleden!

Kapcsolódó idézetek

1. Te ország, mely oly szívesen fogadtál, büszke folyó, szőlő dombok között - alig léptem az ajtó küszöbét át, köszönésem, mint búcsúszó nyögött. Mit ér a szemnek a szépség amit lát mikor a lelket koldulás gyötör? Oly hideg, az idegen napsugár; otthon, otthon szeretnék lenni már! Georg Herwegh
2. Az én hazámban van minden, ami a szemnek kedves. Vannak égbe nyúló bércei, tetejükön örök hóval, vannak csendes, paradicsomi szépségû völgyei, titokzatos tengerszemekkel, rengeteg erdői, bennük rég elmúlt, regényes lovagkor elomló várromjai. Vannak száz meg száz mérföldre terjedő sík pusztaságai, hatalmas folyamai, kristálytiszta patakjai. Földje megtermi a világ legjobb búzáját, borát, s aranyat, ezüstöt és sót ásnak ki mélyéből... Óh, de szép ország ez, asszonyom, ha csak egyszer látta volna, soha el nem felejtené... (...) S a nép, mely benne lakik, épp oly árva, mint én. Se testvére, se apja, se anyja, se rokona nincs Európában. A nyelve elüt minden más nyelvtől, a dalai, a zenéje egészen mások, mint a többi nemzetéi. Szomorú, mert sokat szenvedett, és vad, szilaj, mert sokat harcolt. Vérével és könnyeivel áztatta a földet, melyet hazájának nevez, azért oly drága és kedves az neki... Nekem pedig, akinek senkije sincs a világon, százszorosan drága ez a nagy árva: az én kis nemzetem, az én édes, szeretett szülőföldem. Rákosi Viktor
3. Csak vissza, vissza hozzád! Mit érnek itt e tájak, E gyönyörü szép tájak, Ha tégedet nem látlak. Ha nem mondhatom néked, Nem mondhatom: hogy nézzed, E holdas tó, e halmok, S amott a fák mi szépek! Tóth Kálmán
4. Hát féltelek. Most lenn vagy a vidéken s magamra hagytál. Nem veszem zokon! Hiszen tudom, hogy sem neked, se nékem nem oly mulattató a sok rokon. (...) Dühös vagyok rád, mint a rokkant, s azt akarom, szenvedj te is lenn. Nem szép kivánság. S buta roppant. De úgy szeretlek! bizonyisten! Azt kívánom, bár meggyülölnéd érettem a tavaszt és azt, mi szép... s elégedett lennék fölöttébb, ha fájna a fejed is, picikét. Paul Géraldy
5. Hol van már a szép világ? Számodra messze már, De néha még a magasba vágysz, Mint hulló kő zuhansz tovább. Edda
6. Egyszer ismeretlen távolba vágyom, Máskor megriaszt egy álom, Hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tûz Már nem vigyáz e cseppnyi földre, S el kell mennünk mindörökre.
7. Várok rád de tudom nem jössz vissza soha. Nehéz föld alatt ágyaztak neked. Alszol mozdulatlan. Hiába zümmög a szél. Hiába fütyülnek a rigók Hiába csalogat a napfény. Kassák Lajos
8. Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni, Csak magyar földön és csak magyarul; Ha bûn, hogy lelket nem tudok cserélni, Jobb is, ha szárnyam már most porba hull; De ezt a lelket itt hagyom örökbe, S ez ott vijjog majd Kárpát havasán És belesírom minden ősi rögbe: El innen, rablók - ez az én hazám! Sajó Sándor
9. Oh! kedvesem, hol s merre jársz már? Oh! jöszte, hallgass: híved itt vár, Mély s magas hangon dalol. Ne kóborolj, szép ledérke: Szeretőké a nap vége, Okos ember tudja jól. William Shakespeare
10. Nem tudtam, hogy mi az, amit érzek: öröm vagy fájdalom. Éreztem, hogy rohanni kellene, kirohanni a mezők közé s végigkiáltani rajtuk riadó szóval, hogy öltözzenek csupa virágba, mert újra magyar föld lettek! Az erdőig szaladni és felverni a fákat, hogy énekeljenek a boldogságtól! De ugyanakkor meg kellett volna állni szemközt fordulva a déli dombvonallal, levett kalappal s lehajtott fejjel. Nem lehetett csinálni semmi mást, csak állni az ablakban mozdulatlanul, nézni északnak, keletnek, délnek, átölelni egyetlen pillantással a testvérdombokat, átölelni és egybeszorítani őket, hogy ne tudjanak egymástól soha elszakadni. Wass Albert