Te ország, mely oly szívesen fogadtál, büszke folyó, szőlő dombok között - alig léptem az ajtó küszöbét át, köszönésem, mint búcsúszó nyögött. Mit ér a szemnek a szépség amit lát mikor a lelket koldulás gyötör? Oly hideg, az idegen napsugár; otthon, otthon szeretnék lenni már!

Kapcsolódó idézetek

1. Hírt sem hallok már felőled, Erdős, völgyes szép hazám! Most, hogy távol vagyok tőled, Most szeretlek igazán. Azt a völgyet, azt a bércet Soha nem feledhetem, S kél szivemben vágyó érzet: Hogy zokogjak kebleden! Szász Károly
2. A kéklő nagy vízen túl, a világ túloldalán Boldog lehetnék én is talán. De mit ér a boldogság, mi ott várna rám, Ha elveszni látlak, édes hazám. Ismerős Arcok
3. Az én hazámban van minden, ami a szemnek kedves. Vannak égbe nyúló bércei, tetejükön örök hóval, vannak csendes, paradicsomi szépségû völgyei, titokzatos tengerszemekkel, rengeteg erdői, bennük rég elmúlt, regényes lovagkor elomló várromjai. Vannak száz meg száz mérföldre terjedő sík pusztaságai, hatalmas folyamai, kristálytiszta patakjai. Földje megtermi a világ legjobb búzáját, borát, s aranyat, ezüstöt és sót ásnak ki mélyéből... Óh, de szép ország ez, asszonyom, ha csak egyszer látta volna, soha el nem felejtené... (...) S a nép, mely benne lakik, épp oly árva, mint én. Se testvére, se apja, se anyja, se rokona nincs Európában. A nyelve elüt minden más nyelvtől, a dalai, a zenéje egészen mások, mint a többi nemzetéi. Szomorú, mert sokat szenvedett, és vad, szilaj, mert sokat harcolt. Vérével és könnyeivel áztatta a földet, melyet hazájának nevez, azért oly drága és kedves az neki... Nekem pedig, akinek senkije sincs a világon, százszorosan drága ez a nagy árva: az én kis nemzetem, az én édes, szeretett szülőföldem. Rákosi Viktor
4. Csak vissza, vissza hozzád! Mit érnek itt e tájak, E gyönyörü szép tájak, Ha tégedet nem látlak. Ha nem mondhatom néked, Nem mondhatom: hogy nézzed, E holdas tó, e halmok, S amott a fák mi szépek! Tóth Kálmán
5. Amíg veled össze nem hozott a sors, hiába éltem. Rideg és örömtelen volt a világ, és szívem, amelyben tágas hely volt sok vendég számára, rideg és magányos maradt a házi tûzhely melege nélkül. Nagy szükségem volt rá, és nem látszott elérhetetlen álomnak, hogy az az egyszerû öröm, amiből mindenkinek kijut, amit az egész emberiség élvez szerte a világon, hozzám is elérjen valamilyen formában. Ha öreg, rút és torz vagyok is. Ezért vontalak a szívemre (...), ezért zártalak oda be, és azt hittem, meg tudsz melegedni a tûznél, amit te gyújtottál benne. Nathaniel Hawthorne
6. Maga nem utasít el, maga elfogad engem, sőt nyugodt és józan boldogságot kínál nekem, amit térden állva kellene köszönnöm, amíg csak élek. De én nem kérek belőle. Ó, milyen gyötrelmes és iszonyú szerelem az, amely szüntelenül egy meleg szót, egy szívből jövő simogatást koldul, és nem kapja meg! Olyan üres a szívem, mint a koldus gyomra, aki kinyújtott kézzel, sokáig fut maga után. Maga vetett neki szép holmikat, de kenyeret soha. Nekem kenyér, nekem szerelem kellett. Nyomorultan és nincstelenül megyek el, nem adatott meg nekem a maga szerelme, pedig néhány morzsája megmenthetett volna. Guy de Maupassant
7. Idegen földön ha járok, Magyarország, velem az út is megfordul haza, hozzád. Velem az ősök kérnek, engedd, hogy benned éljek tovább, ahogyan ők élnek bennem. Magyarország, milliók áldása szálljon rád! Oláh Ibolya
8. A lelkem még dermedt, túl régen tart a tél, Veled meglelhetném mindazt, amit elvesztettem rég. Melegítsd fel a szívem, kérlek fogadd el zálogát, Jöjj el vadvirág, szirmaid szórjad rám. Kopár a világ.
9. Egyedül! Milyen hideg van, csakugyan! És milyen szomorú minden! Vége! Micsoda iszonyú gondolat! Nem remél, nem vár, nem álmodozik róla többet azzal a forró lánggal a szívében, amitől néha olyan jó élni ezen a vigasztalan földön, ami olyan, mint mikor kigyúl az örömtûz a sötét estében. Elbúcsúzik a magányos, izgatott éjszakáktól, mikor hajnalig járt fel-alá a szobájában, és rágondolt, az ébredéstől, mikor alighogy kinyitotta a szemét, az volt az első gondolata, hogy "nemsokára viszontlátom a mi kis házunkban". Guy de Maupassant
10. Hát féltelek. Most lenn vagy a vidéken s magamra hagytál. Nem veszem zokon! Hiszen tudom, hogy sem neked, se nékem nem oly mulattató a sok rokon. (...) Dühös vagyok rád, mint a rokkant, s azt akarom, szenvedj te is lenn. Nem szép kivánság. S buta roppant. De úgy szeretlek! bizonyisten! Azt kívánom, bár meggyülölnéd érettem a tavaszt és azt, mi szép... s elégedett lennék fölöttébb, ha fájna a fejed is, picikét. Paul Géraldy