Ugrás a tartalomra
Hogy a múltra emlékeznünk kell, az mára már a történelemoktatás egyik bizalomébresztő közhelye - de hogy a jövőnket ugyanúgy sejtenünk, jó esetben terveznünk kell, ez még csak a futurológia rövid életrajzú tudományában parancs.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha megtanultuk volna, hogyan kell csinálni, éppen úgy tudnánk emlékezni a jövőre, ahogyan fel tudjuk idézni a múltbeli eseményeket. Persze így, ahogy én elmondom, csupa sületlenség, de tudom, hogy van ennek egy jól megalapozott elmélete is. És hiszek is abban, hogy van bennünk valami, ami csakugyan tudja, hogy mi vár ránk a jövőben. Ez magyarázatul szolgál arra is, hogy miért ódzkodunk néha egyes dolgoktól. Tudjuk, hogy a sorsunk nagy terhet készül a hátunkra rakni, és igyekszünk elhúzódni előle.
Agatha Christie
-
Ezért jó történelmet tanulni: nem azért, mert a segítségével meg tudjuk jósolni a jövőt, hanem azért, mert megszabadulhatunk a múlttól, és alternatív jövőket képzelhetünk el.
Yuval Noah Harari
-
Jobb, ha nem feledkezünk meg a múltról, hanem okulunk belőle, különben a történelem könnyen megismételheti önmagát.
-
Történelemmel foglalkozni nem csak azért fontos, hogy megtudjuk, mi történt a múltban, hanem azért is, hogy tudjuk, milyen irányba terelhetjük a jövőt.
Finy Petra
-
Akkor tudjuk megjósolni a jövőt, ha megismerjük a történelmet. Ha tudni akarja valaki a jövőjét, ahhoz ismerni kell a múltját és történetét. Csak így lehet megoldást találni.
-
Emlékezni csak arra lehet, ami elmúlt. A jövőbe talán be lehet kukucskálni, a jövőt talán érezni, sőt látni is lehet, de emlékezni rá?
Popper Péter
-
Néha vissza kell néznünk, hogy tudjuk, a múltunk tanított meg értékelni a jövőnket.
Simone Elkeles
-
Hisszük, hogy a múlt szabja meg az élet igazi törvényeit, és ez a hit felmérhetetlenül mélyen lakozik tudatunkban; nem is csupán abban nyilvánul meg, hogy igyekszünk befolyásolni az elkövetkezendőket. Szüntelenül a jövő körül járnak gondolataink, és elvárjuk, hogy olyan legyen, mint a múlt. Ábrándozásaink, tervezgetéseink közben a jövőre vetítünk a múltból származó emlékképeket.
-
Szükséges, hogy megtanuljuk mind a múlt elfogadását, mind az elvetését, olyasféle mérlegelés alapján, amely jelentékeny szakértelmet kíván. Valamennyi tárgy közül egyedül a tudomány foglalja magában azt a tanítást, hogy a megelőző generációk legnagyobb tanítóinak tévedhetetlenségébe vetett hit nagy veszélyt jelent.
Richard Feynman
-
Az élet iskolájában az időről szóló lecke az egyik legfontosabb. Mire fordítjuk? Hogyan rendelkezünk felette? Melyik múltbeli élményünkre szeretünk legjobban visszaemlékezni? Ha néha visszatekintünk - újralátogatjuk a kedvenc helyeinket, felidézzük a szép időket -, akkor szerintem könnyebben tudunk tervezni a jövőnkkel kapcsolatban is. Meg tudjuk tervezni előre a jövő szép emlékeit. A boldog napokat. Egy szebb és boldogabb jövőt.
Meik Wiking