Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hogy jól értsünk egy könyvet, olvasásakor vegyünk figyelembe néhány fontos körülményt. A legfontosabb a szöveg keletkezésének ideje. Aztán a helyzet, amelyben a szöveg vagy a tanítás, amelyet közvetít, keletkezett. Végül a társadalom egésze és az a kisebb közösség is fontos, amely keletkezésekor körülvette.

Tendzin Gjaco
🔮 Jövőkép 🥗 Diéta
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem lehet valamit túl korán olvasni. Ha a gyerek valamit nem ért, elteszi magában, és később, évek múlva esetleg rájön, hogy az érdekes volt, és arra is, miért. Csányi Vilmos
  2. Bármit olvasunk, azt a képzeletünkben is meg kell teremtenünk magunknak, és az, amit megteremtettünk, teljesen más lesz, mint amit valaki más ugyanannak a könyvnek az olvasása során megteremt. Emiatt nevezik az olvasást újrateremtő, újraalkotó folyamatnak, mert bármely mû értelmezése a saját élettapasztalataink, emlékeink, sérelmeink, örömeink függvényében történik.
  3. Az írásnak az egyik lényege, hogy az idővel hogy bánik a szerző, és hogy bánik az idővel az olvasó, és vele hogy bánik az idő. Ha író akarsz lenni, akkor erről valahogy tanulni kell, anélkül, hogy tudnád, hogy erről tanulsz. Dragomán György
  4. Ahhoz, hogy megértsünk egy mûvet, tekintetbe kell vennünk a népet, amely alkotta, az erkölcsöket, amelyek sugallták, és a környezetet, amelyben született. Hippolyte Taine
  5. Hogyha az ember elolvas egy könyvet, akkor az alakok, akik megjelennek az ember előtt, a táj, a helyszín, az tulajdonképpen két ember alkotása, az íróé és az olvasóé. Az író a szavaival megfogalmazza, világossá teszi, érzékelteti, hogy mire kell gondolnunk, és mi ennek alapján az élettapasztalatunkból fakadó képpel együtt közösen alkotjuk meg (...) bármelyik hőst. Szabó István
  6. Érniök kell a dolgoknak, hogy érthetőbbek legyenek. Vagy még helyesebben: a dolgok várnak, míg az emberek megértése hozzájuk fejlődik. Rippl-Rónai József
  7. A történelem megértéséhez nem elég tudni neveket, évszámokat és helyeket; biztos vagyok benne, hogy közületek sokan már ismerik mindezt. Ehelyett azokat a különböző értelmezéseket kell megérteni, amiken a történelmi események az évszázadok folyamán átmentek. Csak így szerezhetünk olyan rálátást, ami kiállja az idők próbáját. Claudia Gray
  8. Az olvasásnak és elmélkedésnek szorosan össze kell köttetniök, mert a csupa olvasás nem hatol be az elmébe, valamint figyelmeseknek kell lennünk, mikor olvasunk, úgy elmélkednünk is kell róla, miért mondódik valami, miért így, miért másképpen? Ezek nélkül, amiket olvasunk, nem értjük meg egészen vagy eléggé, s minthogy nincs gyökér, nem lesz gyümölcs. Gerardus Vossius
  9. Olvasni igenis fontos, sőt néha akár életmentő is lehet! Persze nem mindegy, milyen olvasmány kerül a kezünkbe, és az sem, képesek vagyunk-e olvasni a sorok között. Karafiáth Orsolya
  10. Ha tízezer ember olvassa is egy időben ugyanazt a könyvet, mindegyikük saját látványát idézi fel, saját hangjait, mozdulatait, arcvonásait, érzelmeit teremti meg. Nem egy könyv lesz az, hanem tízezer. Nem csak a szerző alkotása lesz, hanem a szerző és minden egyes olvasó együttmûködésének gyümölcse. Isaac Asimov
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat