Hogy van egy célunk, amelyért nem habozunk emberáldozatot hozni, minden veszélyt vállalni, minden rosszat, sőt akár a legrosszabbat magunkra venni: ez a nagy szenvedély.

Kapcsolódó idézetek

1. Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bûnt.
2. A szenvedély egyfajta megszállottság. A szenvedélyünket ûzni pedig kiteljesedés. Kollár Betti
3. Nagyszerû dolog testünket-lelkünket feláldozni olyasmiért, amiknek az égvilágon semmi értelme. Az emberiségnek, mint olyannak ez a tulajdonsága egészen szeretni való.
4. Kegyetlenség, hogy az ember életében mindig vannak olyan emberek, akik elkövethetnek bármit, nem vagyunk rájuk képesek neheztelni. Összetörhetik az egész világunkat, szívünket, de mi abban vesznénk csak oda, ha bosszút állnánk. Borsa Brown
5. Az a helyzet, hogy nagy dolog, amikor végre esélyt kapunk, hogy megcsináljuk azt az egy valamit, amit mindennél jobban akarunk, amit tennünk kell. Ez halálra tudja rémiszteni az embert. Sarah Dessen
6. Akármit teszünk is, annak az a célja, hogy folytassuk az életet. Az a célja még az éhségnek, még a betegségnek is; vannak, akik belehalnak, de a többi szívósabb lesz. John Steinbeck
7. Én nem hiszek a nagy fájdalmakban, nagy megbánásokban, mély emlékekben. Minden elmúlik, még a nagy szerelmek is. Ez a szomorú és egyben ez a magával ragadó az életben. Csak egyfajta életszemléletről beszélhetünk, mely feltámad időnként bennünk. Ezért jó, ha mégis volt egy nagy szerelmünk, valami szerencsétlen szenvedélyünk. Ez legalább alibit jelent az oktalan reménytelenségben, amely megöl minket. Albert Camus
8. Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerû, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz? Márai Sándor
9. Mindannyiunknak vannak vágyai, szenvedélyei, hóbortjai, amelyekért néha gondolkodás nélkül feláldoznánk akár a havi fizetésünk felét is. Stéphane Garnier
10. Ha szenvedélyeinkért odadobjuk életünket - hagyján! De olyan szenvedélyért, amit nem érzünk?...