Ugrás a tartalomra
Hogyan is hihetnék olyan Istenben, aki az egyik vallást az összes többi fölé helyezi, aki meghallgatja az egyik imát, míg a másikat elengedi a füle mellett?
Kapcsolódó idézetek
-
Istenről okosan csak hallgatni lehet.
Szász Zoltán
-
Ha Isten annyival magasabb rendû a teremtményeinél, mint ahogyan azt tanítjuk, hogy hihetné bárki, hogy fel tudja fogni az ő felfoghatatlan dolgait?
Cs. Szabó Sándor
-
Az egyik vallás éppolyan igaz, mint a másik.
Robert Burton
-
Aki hallgat rá, azt meghallgatja az isten.
Homérosz
-
Sokkal könnyebb elfogadni a történteket, ha azt gondolom, hogy Istennek semmi köze az egészhez. Ha azt gondolom, hogy egyszerûen ilyen az élet. Senki sem különleges, de közben mindenki egyformán az. Érted, hogy mondom? Akkor bele tudok törődni. De azt nem tudom elfogadni, hogy a te imáidat meghallgatja Isten, az övéket pedig nem.
Amy Harmon
-
Az Isten hallgat. Bárcsak az ember is befogná már a száját!
Woody Allen
-
Aki egyetlen abszurdumot képes elhinni, az utána az összeset elhiszi.
-
Mielőtt megítélünk valakit, meg kell hallgatni az imáit. Az ember csak így tudja valóban megismerni a másikat.
Tuna Kiremitci
-
Megítélésem szerint kétféle ember létezik: az egyik hiszi, hogy van Isten, a másik úgy véli, ő az isten.
-
Isten hangját is csak a csendben értheti a kereső ember.
Iványi Gábor