Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden csak nyomorúság, bánat, szerencsétlenség és halál? Mindenki csal, hazudik, szenvedést és könnyeket hoz? Hol találhatunk valamelyes nyugalmat és örömet? Bizonyára egy másik létben. Amikor a lélek megszabadul a földi megpróbáltatásoktól. A lélek! Guy de Maupassant
2. A lélek fájdalma nem lehet oly erős, hogy ne találna valamilyen reményre a testben. Ha jobb reményre nem talál, akkor abban mindig megkapaszkodhatik, hogy önkezével veszi végét a testi létezésnek, s ez majd a lelki szenvedés végét jelenti. A testi fájdalomban a bennünket megillető helyre kerülünk a világegyetemben: a forrón pihegő lélek érezheti, milyen fagyosak és lelketlenek vele szemben a mindenek. Nádas Péter
3. Az a hiedelem, hogy van lélek, évezredeken át rabszolgasorban tartotta és kínozta az embereket. Fatális elképzelés. Az, aminek boldoggá kellett volna tennie minket, a lehetőség, hogy a fizikai halál után tovább élhetünk, valójában boldogtalanságot és kétségbeesést hozott ránk. Egyetlen életünket, amely megadatott nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. A testünket, amely volt nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. Mindezt egy jobb túlvilágba vetett babonás hit miatt. Önsanyargatás, kínzás, háborúk, holmi képzeletbeli paradicsomok miatt. A vallások legnagyobb bûne az, hogy bebeszélte nekünk ezt a marhaságot. A halhatatlan lélekről szóló mese mélységesen cinikus, a test viszont csodálatos! Benne, és csakis a test, a biokémiai folyamatok által jön létre a másik csodálatos valami, a szellem. A testtel együtt a szellem is kimúlik. Frank Schätzing
4. Az ember túl sok energiát pazarol arra, hogy elhitesse magával: az élet után is élni fog. De miként élvezhetnénk a Paradicsom gyönyörûségeit, vagy miként szenvedhetnénk a Pokolban, ha már nincs testünk, és nem gondolkodunk? Ha elkárhozom, mim fog égni? És miként tudhatnám, hogy égek, ha a koponyám üres? A semmit sokkal könnyebb elfogadni: születésünk előtt sem léteztünk, miért léteznénk a halálunk után? Robert Merle
5. Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon. S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele. S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát. Gárdonyi Géza
6. Nevetünk egyes népek együgyûségén, melyek a halottak mellé élelmiszereket temetnek, abban a hitben, hogy azok hasznosak és szükségesek lesznek nekik a másvilágon. Vajon nevetségesebb és képtelenebb dolog-e azt hinni, hogy az emberek esznek a haláluk után, mint azt képzelni, hogy gondolkodnak, kellemes vagy kellemetlen képzeteket alkotnak, élveznek, szenvednek, bánják földi tetteiket, vagy örülnek, miután már felbomlottak és porrá váltak azok a szerveik, amelyek érzeteket és gondolatokat kelthetnek bennük? Azt mondani, hogy az emberek lelke boldog vagy boldogtalan lesz a test halála után, azzal a kijelentéssel egyenlő, hogy az emberek képesek látni szem nélkül, hallani fül nélkül, ízlelni íny nélkül, szagolni orr nélkül, tapintani kéz és bőr nélkül. Mégis egyes nemzetek, melyek nagyon is értelmeseknek hiszik magukat, ilyen nézeteket vallanak! Jean Meslier
7. Lennék lélek, testetlen árnyék, magányos, riadt szívekre szállnék. Nem nyomasztana a magam gondja, fájdalom többé nem kínozna. A szellem, a szárnyaló, a fenséges, nem lenne többé ebben a testben, kiszabadulva börtönéből keringene a fellegekben.
8. A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége. Dean Ray Koontz
9. Amikor meghalunk, egyszerûen szétszóródunk a semmiben, függetlenül attól, hogy mennyi fájdalmat, félelmet vagy megaláztatást kellett elviselnünk életünk során, hogy mennyi szomorúságot vagy gyászt kellett átélnünk. Bátorrá tesz a tudat, hogy a végén tiszta lapot kapok. Az ember egy pillanatra tudatra ébred, hogy azt csináljon vele, amit akar, aztán az visszakerül a világegyetemhez. Nem vagyok vallásos, de még én is el tudom fogadni, hogy ez a legmagasabb szintû megváltás. Nem kell félni az elmúlástól; elképzelni sem tudom, hogy ennél közelebb lehetne kerülni a bûnök alóli feloldozásához.
10. A léleknek magába kell szívnia, át kell hasonítania egy másik lélek érzelmeit, hogy aztán még dúsabban viszonozhassa azokat. E szép emberi tünemény nélkül nincs élet a szívben, s a szív, levegő híján, kínlódva pusztul el. Honoré de Balzac