Ugrás a tartalomra
Amikor meghalunk, egyszerûen szétszóródunk a semmiben, függetlenül attól, hogy mennyi fájdalmat, félelmet vagy megaláztatást kellett elviselnünk életünk során, hogy mennyi szomorúságot vagy gyászt kellett átélnünk. Bátorrá tesz a tudat, hogy a végén tiszta lapot kapok. Az ember egy pillanatra tudatra ébred, hogy azt csináljon vele, amit akar, aztán az visszakerül a világegyetemhez. Nem vagyok vallásos, de még én is el tudom fogadni, hogy ez a legmagasabb szintû megváltás. Nem kell félni az elmúlástól; elképzelni sem tudom, hogy ennél közelebb lehetne kerülni a bûnök alóli feloldozásához.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyászban sok szépség van. S az átváltozásban, a búcsúban, a fájdalomban mindig megérzem a magasabb világ jelenlétét. Lelkünk soha sincs olyan közel az örök Valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek, a káprázatnak és a hazugságnak, és a lét éppen olyan meztelenné válik, mint a megszületés pillanatában. Nincs már gazdag és szegény, ellenség és barát - a falak leomlanak, és megszûnik az esztelen loholás.
Müller Péter
-
A halál? Ugyan. Egyszerû mód a szenvedések megszûnésére. Aki halott, már nem szenved. A halál megváltás. Ám a megváltást sem osztogatják olyan könnyen.
John Caldwell
-
Lelkünk soha sincs olyan közel a valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek és a hazugságnak. A lét éppolyan meztelenné válik, mint a születésünk pillanatában. Nincs már gazdag, szegény, ellenség, barát - az önzés falai leomlanak, és megszûnik az esztelen rohanás.
Müller Péter
-
Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek.
Mikszáth Kálmán
-
A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége.
Dean Ray Koontz
-
Én nem törődöm az elnyomott és fölszabadult okokkal, a tudattalan és tudatelőttes jelképekkel. Nem óhajtom magam fölboncolgatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos. (...) Halálommal pedig teljesen semmisüljön meg, mint valami fölbontatlan levél. Hidd el, ez többet ér minden tudásnál.
Kosztolányi Dezső
-
Lehetséges, hogy az az energia, ami szeretetünkben, jobbra való törekvésünkben, hasznos munkánkban testesül meg, az nem vész el - mint ahogy az energia sem vész el, hanem valami magasabbrendûvé alakul, egy olyan világgá, amit Isten célul tûzött ki maga elé. Nagyon sok szeretet, nagyon sok jó cselekedet, nagyon sok hasznos munka át fogja alakítani a világot, a mainál magasabbrendûvé. Ez a megváltás. És aki tesz a megváltásért, az részesül is benne. Aki meg nem, az visszahull az anyagba. Por lesz. Fény helyett.
Lázár Ervin
-
Minő öröm volna valahol másutt, a csillagok között, újrakezdeni az életet rokonainkkal, barátainkkal. Milyen könnyû volna a haláltusa, ha az ember tudná, hogy elvesztett szeretetteihez indul, minő csókolózás volna a találkozásnál, minő gyönyörûség együtt élni örökké, halhatatlanul! (...) A vallások e kegyes hazugsága (...) könyörületesen eltakarja a rettentő igazságot a gyengék elől. Nem, nem: a halállal mindennek vége, érzelmeink nem élednek fel, a búcsú örökre szól. Örökre!
Émile Zola
-
Bármelyik pillanatban készen állni a halálra segít teljes életet élni és bátran álmodni, azonban egy rejtett ajándék is jár vele: táplálja bennünk a hála magvait. Amikor felhagyunk a fel-alá rohangálással, az elfoglaltságok állandó keresésével és a figyelmünk elterelésével, kezdünk rájönni, hogy van időnk átfogó képben szemlélni az életünket, és tudatosulnak bennünk a pozitív dolgok.
Alberto Villoldo
-
A halálra gondolok, kedvesem, és mosolygok. Mert az ember él, szeret, akar és elér, de minden beteljesülés egy neme a veszteségnek is, hogy utána nyugodtan el lehessen menni, ha kell, egészen is el... S miért is irtóznak az emberek úgy a haláltól? Hiszen az nem lehet rossz. Ellenkezőleg, nagy mélység, nyugalom, béke hív benne, és szabadság, amiről a lélek, amíg az ember él, csak úgy álmodik...