Ugrás a tartalomra
Hogyha pénzt adunk ki, megkárosítva érezzük magunkat, de ha pénzhez jutunk, mintegy haszonra szert téve örvendezünk, és hasonlóképp legnagyobbrészt nem a helyes nézetet követve cselekszünk, hanem inkább a hitvány megszokást követjük.
Kapcsolódó idézetek
-
Becstelenséggel, megtévesztéssel, csalással esetleg pénzhez juthatunk, de kevesebb igaz barátot és lelki békét szerezhetünk magunknak. Ez nem siker.
Zig Ziglar
-
Szeretjük azt gondolni - legalábbis a nyilvánosság előtt -, hogy jó cselekedeteink végül kifizetődnek. De a valóságban nem igazán gondoljuk így. Tudjuk, hogy a véletleneket nem lehet kikerülni.
John Gray
-
Akkor van baj, ha a pénzt elkezdjük gyûjtögetni, halmozni, isteníteni, és az általa képviselt hatalommal megpróbálunk visszaélni. A pénz csak eszköz, és ezt is, akárcsak bármilyen más eszközt, lehet jóra is használni, de általa lehet hatalmas bukásba is sodródni.
Böjte Csaba
-
Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül.
Nemere István
-
Vágyódunk valami után, de vajon mihez kezdünk vele, ha megkapjuk? Hogyan tudjuk jól használni, vagy tudjuk-e egyáltalán? Mit csinálunk, ha előttünk van a vágyott pénz? Olyan ez, mint a mese, amikor kifogjuk az aranyhalat, és kívánhatunk hármat. De mi lenne, ha meg is kapnánk? Akkor lennénk igazán bajban...
Zsótér Sándor
-
Világos, hogy tanulnunk kell a hibáinkból, de gyakran elmulasztjuk értékelni a sikereinkhez vezető okokat, hajlamosak vagyunk készpénznek venni ezeket.
Garri Kaszparov
-
Ahelyett, hogy azt tartanánk szem előtt, amit valójában akarunk, azzal foglalkozunk, amit a saját vagy környezetünk véleménye szerint tennünk kellene. Megkérdőjelezzük a vágyainkat, kételkedni kezdünk az indítékainkban, és eltûnődünk, vajon hová tartunk.
Dan Millman
-
Ha az ember szeret csinálni valamit, abba tényleg beleveti magát és produktív, akkor annak a pénz egy következménye lesz. Persze lehet okosabban csinálni meg kevésbé okosan csinálni, de ha valamit jól csinálsz, és szívvel csinálod, annak meglesz az eredménye.
-
Azt hisszük, tudjuk, mire van szükségünk. Azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk, hogyan szerezzük meg, amit akarunk. Ki segíthet? Ki van útban? Megtesszük a lépéseket és néha szerencsénk van. Pontosan azt kapjuk, amire szükségünk van. És az élet rosszabb lesz. Egyszerû igazság: óvatos légy azzal, amit kívánsz, testvér!
-
Szeretek adni. De tudom, nem önzetlenségből teszem, sőt szinte ellenkezőleg. Ha adhatok, nemesnek érezhetem magamat, kiváltságosnak, bőkezûnek. Ami nekem talán több örömet okoz, mint adományom annak, aki megkapja. Mellesleg gyakorlatból tudom, hogy elfogadni sem könnyû. Viszketeg érzés, mely igen nehézzé teszi a fenntartások és hátsó szándékok nélküli hálát.
Vámos Miklós