Hol az a szent, aki igazán úgy tudná átérezni mások fájdalmát vagy gyönyörét, mint a magáét? Nem szabad túl sokat követelnünk. De ha egyszerûen elfogadjuk, hogy másvalaki "magunkhoz hasonló ember", akkor legalább tisztességes bánásmódot érdemel. Amikor már ezt sem vagyunk hajlandóak elfogadni, amikor másokat alsóbbrendûnek tekintünk, akkor tûnik fel természetesnek, sőt dicséretesnek a megvetés és a kegyetlenség.

Kapcsolódó idézetek

1. Sokszor hasonlóan bánunk másokkal, mint ahogy magunkkal. Ha a saját fájdalmunkkal nem törődünk, esélyes, hogy másokét sem vesszük túl komolyan. Ha durván ítélkezünk önmagunk felett, ugyanezt könnyen megtesszük másokkal is. Önmagunk elfogadása minden együttérzés alapja.
2. Minden embert tisztelni kell, akármilyen sajnálatraméltó vagy nevetséges. Emlékeznünk kell, hogy minden emberben ugyanaz a lélek van, mint bennünk. Még akkor is, ha a másik testileg, lelkileg visszataszító, így kell gondolkoznunk: "Igen, ilyen szörnyûségnek is kell lennie, és el kell viselni őket." Ha kimutatjuk nekik ellenszenvünket, először is, igazságtalanok vagyunk, másodszor, kihívjuk őket olyan harcra, mely nem a koncért, hanem az ő létükért folyik. Akármilyen is, képtelen megváltoztatni magát. Mit tehet? Küzd ellenünk, mint a halálos ellenségével. Hiszen valójában mi akkor akarunk jók lenni hozzájuk, ha ők már megváltoztak, és nem olyanok, amilyenek. De ez számukra lehetetlen. Éppen ezért, jó szándékúnak kell lennünk minden emberrel, bármilyen is legyen, és ne várjuk tőle azt, amire képtelen, hogy más ember legyen. Arthur Schopenhauer
3. Sok mindent egyszerûen azért nem értünk, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megérthessük. Ezért olyan fontos türelemmel viseltetni a mások élményei, szempontjai iránt: ez nemcsak számukra megnyugtató, hanem nekünk is megkönnyebbülés. A szeretet túllát a különbségeken, mert észrevesz valami sokkal fontosabbat: azt, hogy mennyire egyformák vagyunk, mennyire olyanok vagyunk, mint maga a szeretet. Ha ezt egyszer becsületesen megfigyeljük, hamar megszabadulunk a másoktól való félelemtől, és bízni fogunk saját ártalmatlanságunkban is.
4. Még ha valaki a legszörnyûbb tettet követi is el, ha odaadó szolgálatot végez, szentnek kell tekinteni, mert a helyes utat járja. Anyagi szinten, ami erkölcsös az egyik embernek, az a másiknak talán erkölcstelen, és ami erkölcstelen az egyiknek, az erkölcsös a másiknak. Bhagavad-gíta
5. Addig toleráljuk csak a másikat, amíg ugyanolyan, mint mi és amíg szeret bennünket. Éppen ezért inkább olyan emberekkel találkozunk, akik ugyanúgy gondolkodnak, beszélnek, öltözködnek, hisznek és imádkoznak, mint mi, és ugyanazokat a dolgokat teszik, mint mi... ez megnyugtató!
6. Olyan méltányossággal ítélni a magad ügyében is, mint ahogy méltányosságra neveled magad a mások ügyében. Nincs jogod a türelmetlenséghez, méltatlansághoz, túlzott követeléshez magaddal szemben sem. Ha azt akarod, hogy a világ elismerje emberi rangodat, ismerd el saját magad rangját. S viselkedj annak megfelelően, türelmesen és nagylelkûen. Ne követelj magadtól többet, sem mást, sem rosszabbat, amit te méltányosnak ítélsz mások számára. Nem lehet önmagunkkal szemben feltétlen követelőzni. Iparkodj szerényebb lenni, tudjad, erőid gyászosan végesek. Munkában, becsvágyban, emberi igényben szánd magad is, nemcsak a többieket. Nem elég az embereket sajnálni, sajnáld magad is. Te is ember vagy: s oly könnyû ezt a világi versenyben elfelejteni. Nemcsak mások felejtik el; legtöbbször magad is. Márai Sándor
7. Elnézőnek kell lennünk mások véleményével szemben, és mi magunknak is ki kell érdemelnünk az elfogadást. Voltaire
8. Az egyházak által általánosan elfogadott az Úr dicsérete. Tegyük fel a kérdést: mi szükség van erre? A ma elképzelt Istennek vajon tetszésére van az általa teremtett lények hozsannája? Kell-e neki a mi nagyrabecsülésünk és imádatunk? Nem valószínû. A mindenek fölötti: a legnagyobb. Csak a pánikban uralkodó embernek van szüksége hûségnyilatkozatokra, széptevésre, magasztaltatásra, hogy uralomra jutásának körülményeit, haragosai és ellenlábasai ellenszenvét, fokozódó irigységét elhessegethesse. Ha a Mindenek Ura önmagában nagy, utolérhetetlenül mindent tudó, segíthetünk-e neki ajnározásunkkal szebbé, emberibbé, igazabbá tenni a világot? Tulajdonságaival ellentétes, hogy kérje, elvárja, elfogadja imádságainkat, mert a mai emberhez is méltatlan a tömjénezés és az öntömjénezés is. És mert a saját képére teremtett bennünket, illetve a magunk képére teremtettük Õt, az ilyenfajta viselkedés ma már nem lehet ínyére. Tar Károly
9. Mások bánata mindig kisebb, mint a miénk. Arcukat eltorzítja az aggodalom, a rémület, de mi az ő rémületük, és mi az ő fájdalmuk a miénkkel összevetve? Kevesen vannak a szerencsések, akiknek sikerül önmaguk fölé emelkedniük, ha csak egy szempillantásra is, és kívülről látni önmagunkat. (...) Miután lecsillapodtunk, lassanként észrevesszük magunk körül az arcokat, amelyek legalább olyan tiszteletreméltóak, mint a mienk, és kínjaik sem kevésbé iszonyatosak, mint amelyeket mi érzünk... És akkor, lám csak, kezünket nyújtjuk, és rámosolygunk a mellettünk lévő emberre. És letöröljük az önmagunkért ejtett, hiábavaló könnyeket, és kinevetjük kétes nagyságukat. Bulat Okudzsava
10. Tedd a valóságod részévé azt, hogy megbecsülnek és szeretnek, mert a helyed egy férfi tenyerén van, és nem a talpa alatt. Nincs olyan, hogy valaki nem érdemli meg a boldogságot. Létezik és megkaphatod, de csak akkor, ha elfogadod. (...) Ne keresd folyton a nehézségeket, néha csak fogadd el az ajándékot, azt, ami boldoggá tesz, ami teljessé teszi az életedet. Húzz egy vonalat, és kezdd újra: hittel magadban, hittel abban, hogy boldog lehetsz, és hittel abban, hogy csak azért, mert mások szenvednek, neked még nem kell csatlakoznod hozzájuk. Oravecz Nóra