Hol kezdődik az, hogy mi "tartozik" ránk, és hol ér véget? Ez korunk nagy kérdése, barátaim: hogy milyen messzire mehetünk abban, ami felebarátaink életét érinti. Közömbösségre törekszünk. (...) De erkölcsi szempontból a közöny nem bûn-e?

Kapcsolódó idézetek

1. Nincs közünk hozzá - de gyakran lehet még ma is tapasztalni ezt a régről itt rekedt magatartást, amely most is képes a közöny áttörhetetlen betonfalát emelni nemcsak az apró, emberi, hanem a nagyobb közösségi dolgok köré is! De vajon lehet-e így élni és gondolkodni a mi társadalmunkban?
2. Bármennyire különcök, idegesítőek vagy kiszámíthatatlanok is tudnak lenni környezetünk tagjai, mivel kénytelenek vagyunk együtt élni velük, szerintem jobb, ha velük együttmûködve próbáljuk felállítani az erkölcsös viselkedés határait, nem pedig absztrakt módon, az ő kizárásukkal. És persze nekik is jobb, ha ugyanezt velünk együttmûködve teszik. Michael Schur
3. Sem hazugsággal, sem másféleképpen senkinek sem szabad ártani. Eddig, és csak eddig erkölcsi kérdés a hazugság. És már ez is emberi mértéket meghaladó. Legjobb szándékaink ellenére is gyakran fog kihûlni a szívünk. De hát már a törekvés is sokat jelent. Popper Péter
4. Ha szerelmünk nem rombol, nem okoz fájdalmat mások számára, ha kölcsönös, őszinte, tiszta, akkor az se nem tisztességtelen, se nem erkölcstelen. Az én olvasatomban sokkal "erkölcstelenebb" úgy élni az értékes emberi életet, hogy tapasztalatainkat - legyenek azok jók, rosszak, kellemesek vagy kínosak - nem adjuk át másoknak, abbeli félelmünkben, hogy megbélyegez minket a társadalom. Steiner Kristóf
5. Egyre inkább hiszem, hogy a szeretet ellentéte nem a gyûlölet, hanem a közöny, a teljes érdektelenség. Ha valaki gyûlöl bennünket, legalább valamilyen érzéssel viseltetik irántunk, különben nem tudna gyûlölni. Van rá mód, hogy közel kerüljünk ahhoz, aki gyûlöl minket. Ne hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a közöny! Leo Buscaglia
6. Senki sem képes megállapítani, mi számít még egyszerû szeszélynek, ártalmatlan különcségnek, és honnan kezdve lesz valami másokra is ártalmas dologgá? Egyáltalán van-e ilyen határ? Ha pedig azt mondjuk, hogy ez "személytől, kortól, embertől függ", azt is mondtuk: mindenkinél máshol van a határ. Más élőhelyen, más kultúrában, más korban elmosódnak a határok... Ezzel sok veszedelmet szabadítunk magunkra, és a célt: hogy világos határvonalat húzzunk a bolond és a normális, az ártalmatlan és az ártalmas, az eltûrhető és a már el nem tûrhető közé. Nemere István
7. Közömbösség. Oly sok mindent jelenthet; túl keveset tenni, elfordítani a tekintetünket, a tagadás állapotában maradni. Más helyzetben pedig éppenséggel azt jelenti, hogy túl sok mindent csinálunk, és istenszerû felelősséget akarunk vállalni mások élete felett.
8. Rossz embernek s erkölcsnek ne legyünk a barátja, ám védjük meg az embert s erkölcsöt, ha viszont jó; tiszteljük s éljünk vele, bánjunk mint a baráttal. Elsőként a hazánk üdvére ügyelve, utána a szüleink üdvére s utolsóként a miénkre.
9. Miért érdeke az embernek, hogy saját szenvedését megtoldja felebarátja sebeivel? Hogy ha rosszul érzi magát a bőrében, abban teljék öröme, hogy más sem különbül? Ily határtalan az önzés? Nem bírjuk elviselni, hogy a szomszéd jobb erőben van, egészségesebb, fiatalabb, ó, főképp, hogy fiatalabb nálunk? Déry Tibor
10. Úgy képzelem, minden embernek van valamilyen belső határa, amelyen belül mértéke van a jónak és a rossznak. Egyáltalán, mindennek, ami lehetséges az emberek között. De neked nincs határod. Márai Sándor