Nincs közünk hozzá - de gyakran lehet még ma is tapasztalni ezt a régről itt rekedt magatartást, amely most is képes a közöny áttörhetetlen betonfalát emelni nemcsak az apró, emberi, hanem a nagyobb közösségi dolgok köré is! De vajon lehet-e így élni és gondolkodni a mi társadalmunkban?

Kapcsolódó idézetek

1. Nincs értelme mindig csak az élet napfényes oldalát szemlélni. A mindennapi élet illemszabályai és konvenciói alatt furcsa dolgok hatalmas tömege halmozódik fel. Létezik például az öncélú kegyetlenkedés gyönyöre. De ha erre már rátaláltunk, ez alatt is ott lapul még valami. A mélyről jövő és sajnálatra méltó vágy, hogy elfogadjanak minket. Agatha Christie
2. Hol kezdődik az, hogy mi "tartozik" ránk, és hol ér véget? Ez korunk nagy kérdése, barátaim: hogy milyen messzire mehetünk abban, ami felebarátaink életét érinti. Közömbösségre törekszünk. (...) De erkölcsi szempontból a közöny nem bûn-e? Rose Tremain
3. Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten. Ez a választás korántsem egyszerû. Végül is emberi dolog ragaszkodni ahhoz, amit ismerünk, és félni attól vagy figyelmen kívül hagyni azt, amit nem. David Attenborough
4. Nagyon sokfélék vagyunk, de a másokról, körülményeinkről és a magunkról megfogalmazott ítélő véleményünk vagy jó, vagy rossz, vagy hideg, vagy meleg, vagy főtt, vagy nyers - szóval leginkább csak kétféle. Ezért is a soha meg nem szûnő viták, s azoknak a hiábavaló kívánalmaknak a felhánytorgatása - ma is mennyit halljuk! -, hogy most ne a "politikával", hanem az emberi életekkel foglalkozzunk, mintha lehetne társadalom, emberi élet politika nélkül.
5. Félünk, hogy szívünket feltárva elárulnók az igazságot s ezzel megbántanánk valakit, félretesszük hát ezeket a gondolatokat s engedjük, hogy a társalgás céltalanul hányódjék-vetődjék hétköznapi tárgyak körül. Némelykor meg éppen színházat játszunk és sóhajtozunk, vagy kiáltozunk, hogy gondolatainkat eltakarjuk, úgyhogy fülünk, szemünk, szájunk és orrunk nem a miénk többé s haragunk, örömünk, nevetésünk és megbotránkozásunk nem őszinte. Ez a társadalom megállapodott szokása s nem lehet változtatni rajta. Lin Jü-tang
6. Gyakran magunkba fordulunk és magunkba zárkózunk, számtalan megközelíthetetlen és befogadásra képtelen szigetet teremtünk. Még a legelemibb emberi kapcsolatokból is kölcsönös befogadásra képtelen valóságokat kreálunk: bezárkózó házaspár, bezárkózó család, bezárkózó csoport, bezárkózó plébánia, bezárkózó nemzet... ez nem Istentől való! Ez tőlünk származik, a mi bûnünk! Ferenc pápa
7. A többi ember olyan kiszámíthatatlan! Reakcióik előreláthatatlanok, körülbástyázzák magukat, és úgy viselkednek, ahogy ő: közönyt színlelnek minden iránt. Ha valaki nyitott a világra, azt vagy azonnal kiközösítik, vagy piszkálják és lenézik, mondván: "túl naiv". Paulo Coelho
8. Falak... mindenütt beléjük ütközünk, behatárolnak bennünket. Megpróbálhatjuk elkerülni őket, vagy áttörni rajtuk, vagy hagyhatjuk, hogy körénk záruljanak. Időnként azonban, ha mázlink van, valaki kinyit egy ajtót, és akkor rajtunk múlik, hogy lesz-e bátorságunk átmenni rajta.
9. A közöny globalizációjának lehetünk tanúi. Terjed a konfliktusok kultúrája, ami arra buzdít, hogy csak magunkra gondoljunk, hogy szappanbuborékban éljünk, ami, bármily bájos is, elrugaszkodik a valóság talajától. Hozzászoktunk mások szenvedéséhez. "Ez engem nem érint. (...) Semmi közöm hozzá. Majd megoldják. Nem az én dolgom." De ha senki sem hibás, akkor mindenki hibás.
10. Egész életünket kőből emelt falak között töltjük. (...) Egy idő után az ember maga is kővé dermed. A gondolatai mindenképpen. Csak meg kell nézni a városi polgárokat, akik soha nem mennek a városfalakon kívülre: csupa-csupa kő. Nem is nevetnek soha, mert akkor szétrepedezne az arcuk.