Miért érdeke az embernek, hogy saját szenvedését megtoldja felebarátja sebeivel? Hogy ha rosszul érzi magát a bőrében, abban teljék öröme, hogy más sem különbül? Ily határtalan az önzés? Nem bírjuk elviselni, hogy a szomszéd jobb erőben van, egészségesebb, fiatalabb, ó, főképp, hogy fiatalabb nálunk?

Kapcsolódó idézetek

1. Sokan kérdezik, vajon lehetséges-e túlságosan szeretni önmagunkat. Hol van az a határ, amin túl ez már önzésnek számít? Szerintem nincs ilyen lehetőség. Nincs határ. Az önzés önmagunk szeretetének hiánya. A világunk éppen ettől szenved, mert mi emberek túlságosan foglyai vagyunk a bizonytalanságnak, ítélkezésnek és a szabályozásnak. Ha valakit feltétel nélkül akarok szeretni, magam iránt is ugyanazt kell éreznem. Nem tudok olyasmit adni, ami nekem nincs. Anita Moorjani
2. Csakis kölcsönös önzetlenséggel szerezhetünk mindketten érvényt az érdekeinknek. Mindketten jobban járunk, ha osztozunk a feleslegen, megmentjük egymás bajba jutott gyerekeit, és nem késeljük meg egymást, mint hogyha hagyjuk ránk rohadni a felesleget, elsüllyedni a gyerekeinket, és folyamatosan civakodunk egymással. Persze én egy kicsit jobban járnék, ha önző módon viselkednék a másikkal, és ő járna rosszabbul, de ugyanez fordítva is igaz, vagyis ha mindketten megpróbálnánk élni az önzőség előnyével, mindketten rosszabbul járnánk. Steven Pinker
3. Félünk szeretni. És nem alaptalanul. Levetni az önzés páncélját, s meztelennek maradni mások között, közönyös és könyörtelen én-őrültek között, veszedelmes. Müller Péter
4. Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen. Johann Wolfgang von Goethe
5. Engedni kellene talán az ösztöneinknek, hogy bántsunk vagy öljünk meg mindenkit, akire megharagszunk, vegyünk el a gyengébbtől mindent, amire kedvünk támad, és általában gázoljunk át mások érzésein? Nem vagyunk tökéletesek, vigyáznunk kell a gyarlóságainkra, különben elpusztítanak. (...) Miért kell szükségtelen szenvedést okoznunk? Christopher Paolini
6. Azt hiszem, aki másnak árt, csak a saját fájdalma, a korlátozottság és az elkülönülés érzése miatt teszi ezt. (...) Képzeld csak el, mennyire boldogtalanok lehetnek, ha képesek ilyen fájdalmat okozni valaki másnak, ezért az ítélkezés vagy halál utáni további szenvedés helyett nekik van a legnagyobb szükségük az együttérzésre. Anita Moorjani
7. Nem tudok boldog lenni úgy, hogy tudom, te valaki mással élsz. Megölne bennem valamit. Ami köztünk van, az nem mindenkinek adatik meg. Túl gyönyörû ahhoz, hogy elhajítsuk magunktól. Nicholas Sparks
8. Amikor az élet nehézségei megnőnek, akkor - logikusan - pont egymáson kellene segíteni. Jóval nagyobb szükség lenne a kölcsönös segítségre, empátiára és összefogásra. És mégis, azt látjuk, hogy ehelyett az egyéni érdekek és nárcisztikus érzelmek erősödnek fel, még a "jó" emberek esetében is. Tari Annamária
9. Erőfeszítést kíván, hogy megértsük és önmagunkra vonatkoztassuk mindazt, amit rossznak és megvetendőnek tartunk, mert szívesen kikerüljük az ezzel való szembesülést. Ha nem tesszük meg, nem csinálunk mást, mint elbújunk azon mesterséges határok mögött, amelyek köztünk és a külvilágban ellenségként megtapasztalt eszmék és emberek között húzódnak. Ewoud Kieft
10. Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz. Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egonkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen. Müller Péter