Hova tûnt el a tengersok nap, első fiatalságom ragyogó ideje? Milyen rövidnek látszik a leghosszabb élet is, mikor az ember visszatekint!

Kapcsolódó idézetek

1. Minden életkornak megvannak a maga veszteségei (...), még a fiatalságnak is, amikor az ember először a gyermekkorát veszíti el, majd elmúlik a fiatalsága is. És minden első élmény nagyon erős, a veszteségeket is beleértve. Kim Stanley Robinson
2. Az élet fiatal. Öregedve tartammá alakul, idővé válik, búcsúvá. Mindent elvett, és már nincs mit adnia. Romain Gary
3. Egy élet nagyon is lehet egyszerre üres és rövid. Szánalmasan csordogálnak a napok, nem hagyván maguk után nyomokat, emlékeket; és aztán egyszer csak végük szakad. Michel Houellebecq
4. Az évek százával és ezrével múlnak el, de mi egyebet láthat bármelyik ember is az életből, mint néhány nyarat, néhány telet? Ránézünk egy hegyre, és azt mondjuk: örökkévaló. Annak is látszik... de az idő haladtával a hegyek kiemelkednek és eltûnnek, a folyók megváltoztatják az irányukat, a csillagok leesnek az égről, és hatalmas városok süllyednek a tengerbe. (...) Minden változik. George R. R. Martin
5. Életünknek csak egy kis szakaszában vagyunk fiatalok, mégis úgy tûnik, mintha örökké tartana. Az évek múltán pedig, ahogy öregszünk, egyre gyorsabban halad, így végül a két időszak egyenlővé válik.
6. Ha az ember bizonyos kort elért, s egész hosszú életére visszaemlékezik, egy az, ami mindenekfölött meglepi, s ez a leghosszabb életnek is rövidsége. Jósika Miklós
7. Az ember könnyen megfeledkezik róla, hogy fiatalon mindent másképp lát, minden sokkal szebbnek tûnik. (...) A romlás hirtelen következik be, a világ egyik napról a másikra hullik darabokra. Per Petterson
8. Távolodom. Lassan, de biztosan távolodom. Ahogyan a tengerész az átkeléskor látja eltûnni a partot, amelyről indult, ugyanúgy érzem, mint mosódik el a múltam. Még ég bennem a régi életem, de mindinkább az emlékek hamujába roskad.
9. Ahogyan ifjúságunk tûnedezik, úgy fogynak életünk ünnepnapjai is.
10. Az öregkornak megvannak a saját borzalmai. Nem tudjuk már azt hinni, mint ifjabb korunkban, hogy elpusztíthatatlanok vagyunk és örökké fogunk élni. Túl sok barátunkat és családtagunkat láttuk már távozni. Kezdjük átélni az emberi test elkerülhetetlen törékenységét. (...) Magányos útról van szó, mely sehová sem visz. Robin Dunbar