Ugrás a tartalomra
Időnként, miután az egész napot azzal töltöttük, hogy igazán lényeges dolgokról beszélgettünk, kell egy este, amikor teljesen érdektelen dolgokról fecsegünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha azon tûnődöm, megnyikkannánk-e egyáltalán, ha törvényt hoznának, hogy ezentúl csak lényeges dolgokról lehet beszélni. Ha megtiltanák az üres pótfecsejt.
Vavyan Fable
-
Az emberek túl sokszor beszélnek olyankor is, amikor igazából semmi mondanivalójuk.
-
Ha a vita valamilyen jelentéktelen apróság körül folyik, vagy vitatársunk makacsul kitart valószínûtlen igazsága mellett - jobb másról beszélni.
Tar Károly
-
Néha szavak nélkül többet tudunk a másik érzéseiről, mint több órás fecsegés végén.
Nógrádi Gábor
-
Amire emlékszünk a nap végén, az a veszteség. Amit álmatlanul visszapörgetünk éjjelenként, az a fájdalom, amit okoztunk, a baj, amit nem orvosoltunk, az életek, amiket tönkretettünk vagy nem mentettünk meg.
-
Az életben vannak értelmetlen és megmagyarázhatatlan pillanatok, akár hosszú percek is. Fölösleges megrendezni őket, hogy gondosan kitisztázzunk minden mondatot és célt.
Sándor Erzsi
-
Elfelejtettünk, mi mindannyian, beszélgetni. Beszélünk egymással, de "nem találunk szavakat..." Ritkán merészkedünk a lényegig.
Balla Zsófia
-
Az emberek sokszor felbosszantanak vagy untatnak az ostoba fecsegésükkel és ügyetlen, az értelmes párbeszéd irányába tett próbálkozásaikkal.
-
A felesleges beszéd s a céltalan udvariasság valóban felesleges.
Fekete István
-
Van az úgy, hogy a szavak teljesen hatástalanok, amikor elhangzanak, s csak később kapnak jelentőséget.
Agatha Christie