Ifjúságodban emlékeid kincstára nemcsak szegényes, hanem közömbös is vagy iránta, hiszen még olthatatlan gerjedelemmel epedsz a jövő iránt. Amint lassankint megtelsz az idő hordalékával, mindinkább bezárkózol a jövővel szemben, hogy elmerülhess a pillanat értő ízlelgetésében. A szünetekben pedig mind erősödő körvonallal kezdenek ragyogni emlékezetedben a múlt képei, és egyre sóvárabban vágyod: bárcsak visszahívhatnád régvolt ifjúságod drága perceit.

Kapcsolódó idézetek

1. A múltba kapaszkodsz, fontosnak tûnik előtted, mert átélted, de az már tegnap, és nincs már hatalmad fölötte. A jövő csábít, mert álmodban ízlésed szerint formálhatod, de tulajdonképpen még nem létezik, és hiába foglalkozol vele. A jelen oly kicsi, hogy semmi értéket sem tulajdonítasz neki, s mégis egyedül az van hatalmadban, és élted a jelen pillanataiból tevődik össze.
2. Az ifjúság tele van élménnyel. Annyi van belőle, oly vad iramban követi egyik a másikat, hogy az agysejtek éppen csak befogadják azokat, ahogy jönnek nagy összevisszaságban. Azután eljön az idő, úgy hatvan esztendőn túl, mikor az összegyûjtött élményből emlék lesz, s az ember, hiszen egyre több szabad idővel rendelkezik, most már szépen, módszeresen rendet teremt a zûrzavarban. Az idő közben megtisztítja, fényesre csiszolja a hajdani élményeket; egyik összezsugorodik, másikat váratlan jelentőséggel ruházzák fel az évek - így kerül minden a maga helyére. Thury Zsuzsa
3. Ahogy öregszel, úgy jössz rá, hogy az élet rövid, és egyszerûen nem férhet bele minden. Elkezdesz álmodozni azokról a dolgokról, amiket még szeretnél megélni vagy megcsinálni. Ben Stiller
4. Ó, ifjúság! ifjúság! Nem veszel a lelkedre semmit, mintha a világ minden kincse a tied volna, még a bánat is mulattat, még a szomorúság is jól áll neked, magabiztos és hetyke vagy, ezt mondod: csak én élek - nézzétek! S a napok is nyomtalanul és számlálatlanul futnak és tûnnek el, és minden eltûnik benned, mint a viasz a napon, mint a hó... S talán gyönyörûséged egész titka nem abban a lehetőségben rejlik, hogy mindent cselekszel, hanem abban a lehetőségben, hogy ezt a mindentcselekvést elgondolod - abban, hogy olyan erőket szórsz a szélbe, melyeket úgysem tudnál használni semmi másra - abban, hogy közülünk mindenki komolyan tékozlónak tartja magát, s komolyan hiszi, hogy joga van ezt mondani: Ó, mennyit tehettem volna, ha nem vesztegetem el az időt hiába! Ivan Szergejevics Turgenyev
5. Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után. Arthur Schopenhauer
6. Amit emléknek nevezel, itt él, és hat időtlenül és elevenen, és formálja az életet. Nehéz elképzelni, hogy jelenlegi életed minden pillanatát nemcsak a múltad sugallja, hanem a jövőd is: sejted, hogy mivé kéne lenned, de nehezen sikerül. Az emlékek nemcsak a múltból tolnak, hanem húznak is a jövőből. Müller Péter
7. Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság - az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit. Albert Schweitzer
8. Fiatalkorodban mintha egy gyors liften mennél felfele. Egyre magasabbra, egyre gyorsabban. Öregkorodban pedig elkezdesz gondolni mindezekre az emeletekre, amelyek mellett elhaladtál, és mind olyan szükségtelennek látszott akkor, olyannak, amihez semmi közöd. És egyszer csak kiderül, hogy éppen ott volt az az igazi valami.
9. Ifjuságom - minden, minden oda van, Körülnézek egy vigaszért - hasztalan! A mik engem az élethez kötöttek: Mind széttépve szálai az örömnek. Tóth Kálmán
10. A fiatalság nem látja azokat a dolgokat, melyek a jelenben vannak, hanem a távoli jövőre függeszti a szemét. Pedig semmi sincs a jövőben, nem is lehet: az embernek csak a jelenhez van köze. Az évek múlásával egyre kevesebbet törjük a fejünket a jövőn, és egyre többet gondolunk a jelenre. És persze a múltra. Alberto Moravia