Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Igazából meggyőzni csak saját magát tudja az ember, amikor immár a vitán kívül, magában szép nyugodtan végiggondolja a dolgokat. Sokszor észre sem vesszük, hogy meggyőztek minket, csak éppen megváltozik a véleményünk.

Mérő László
⚖️ Igazság 🕊️ Diplomata
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Másokat meggyőzni könnyû. Önmagunkat meggyőzni sokkal nehezebb. Oscar Wilde
  2. A meggyőzés igazán csak akkor sikerülhet, ha saját magunkra is hatunk azzal, amit mondunk, írunk. Aczél Petra
  3. Önmagunk vállalása híján még a szembenézésig sem juthatunk el, inkább becsapjuk önmagunkat. És az ember olyan könnyen hazudik önmagának, nem kell félnie a leleplezéstől. Popper Péter
  4. Győzködhetünk másokat, de meggyőzni csak azokat fogjuk, akik már amúgy is egyetértenek velünk.
  5. A legtöbb vitában az emberek megpróbálják meggyőzni egymást, de az egyetlen, amit remélhetnek, néhány új érv, amivel még jobban meggyőzik saját magukat. Nassim Nicholas Taleb
  6. A legtöbb embert könnyû meggyőzni valamiről, ám azután annál nehezebb megváltoztatni a meggyőződésüket.
  7. Amíg az ember fiatal, annyi mindenen tud rágódni - ezt csináljam, azt csináljam, mi legyen anyámmal... tanakodik, próbál dönteni, aztán mindig fölmerül valami új körülmény. Sokkal egyszerûbb, ha az ember dönt - és kész! Nem vívódik tovább, és ha már határozott, többé semmitől sem hagyja befolyásolni magát. Richard Feynman
  8. Van, amit azért teszünk, mert meggyőzzük magunkat, hogy ez a legjobb megoldás mindenkinek. Bemeséljük magunknak, hogy ez a helyes, ez az önzetlen lépés. Ez sokkal egyszerûbb, mint bevallani magunknak az igazat. Jodi Lynn Picoult
  9. Valamivel vitába szállni csak akkor tud az ember, ha le akarja győzni. Én nem akarok legyőzni semmiféle meggyőződést, nem akarok senkit sem eltéríteni a maga gondolkodásmódjától, törvényeitől. Semmi más jogot nem tartottam fenn magamnak másokkal szemben, mint azt, hogy ne törődjek a véleményükkel. De a joghoz, hogy igenis hidegen hagyhasson mások meggyőződése, ragaszkodom. Szilvási Lajos
  10. Megváltozunk. Erősek leszünk és elbúcsúzunk. Legyőzzük a bosszúvágyunkat, mert már nem csak rólunk van szó. Lemondunk az igaziért folytatott harcról és elfogadjuk a rossz választást. Elhatározzuk, hogy mostantól erősek leszünk, de nem minden hibánkat lehet csak úgy elfelejtenünk. Sejtjük, hogy valakinek fájdalmat okoztunk, pedig az csak jót akart nekünk. Mások viszont egyáltalán nem változnak, mindig mások maradnak, mint amilyennek gondoltuk őket.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat