Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Igen. Bárhogy megrabol minket a halál, megtanít arra, hogy mi az igazán fontos. Például a viszonzás, azután, hogy egy életen át csak elvettünk. Hogy utánamenjünk annak, amit elengednünk sem lett volna szabad. Vagy hogy tekintsünk vissza arra, ami azzá tett, akik vagyunk? Ám előfordulhat az is, hogy a lecke, amit egy személy halála után megtanulunk, nem az, mint amire számítottunk.

🌅 Nyugdíjba vonulás 🌌 Univerzum
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Gyakran mondják, hogy éppen a halál és létezésünk rövidsége ad értelmet az életnek. Én ezt inkább úgy látom, hogy csak a halál tragédiáját próbálják utólagosan megideologizálni. Egy szeretett ember elvesztése szó szerint megfoszt bennünket önmagunk egy részétől: azok az agyi mintázatok, amik a vele való kapcsolódásra és örömre hangolódtak, most hiányt, ürességet és fájdalmat hoznak. A halál mindazt elveszi tőlünk, ami az élet értelmét adja: a készségeket, a tapasztalatokat, az emlékeket és a kapcsolatokat. Megakadályozza, hogy továbbra is átéljük azokat a felemelő pillanatokat, amik meghatároznak bennünket - az alkotást, a szeretet kifejezését, a közös nevetést. Ray Kurzweil
  2. Az egyik dolog, amit megtanultam az életben, hogy mindig kapunk leckét arról, hogyan éljük az életünket. Ez lehet valami, amit valaki mond, egy bizonyos szó vagy mondat, ami véletlenül hagyja el az illető száját, vagy lehet egy mozdulat, amelyen megakad a tekintetünk, elgondolkoztat talán, és ami által nagyon tisztán meglátunk egy helyzetet. Vagy lehet ez egy mondat vagy egy bekezdés egy könyvből, magazinból vagy újságból. Számtalan dolog taníthat bennünket.
  3. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
  4. A lemondás nem csak elvesz tőlünk, hanem hozzá is tehet valamit az életünkhöz. (...) Ma már tudom, hogy nem az a fontos, mit tagadunk meg magunktól, hanem az, hogy ezt miért tesszük. Ha ugyanis olyasmi a cél, amitől jobbak, szerethetőbbek leszünk, akkor a veszteség groteszk módon nem ellop valamit, hanem ellenkezőleg: általa teljesedünk ki igazán.
  5. A halálnak is megvan a maga értelme. Helyet és időt ad az új embereknek. Emlékeket ad, és távolságot. És bizonyos kor után elfáradunk valamennyien. Nem olyan nehéz a halál, mint képzeled. Szentmihályi Szabó Péter
  6. A halál a maga riasztó némaságával az élet egyik legfontosabb valóságára tanít meg: az élet - kivétel nélkül mindnyájunké - előbb vagy utóbb véget ér. Az ember az egyetlen élőlény, aki tudja, hogy meg fog halni: szembe megy a saját halálával, kénytelen úgy élni, hogy szembenéz vele. (...) Lehetősége kezdettől végigkísér bennünket, amíg egyszer csak be nem következik. Aki ennek tudatában él, átérzi, hogy az élete egyetlen, egyszeri adottság, amelyben mindannak, amit tett, amit átélt vagy elszenvedett - jó és rossz, öröm és fájdalom - különleges, egyszeri értéke és jelentősége van. Lukács László
  7. Az élet mindent megad neked, amire csak szükséged lehet. Csakis rajtad múlik, mit hozol ki belőle! És ugyanígy, mindent elvesz, amire szükséged van ahhoz, hogy - akár iszonyú fájdalom árán is - megtanuld azt, amit tudnod kell. Robert Lawson
  8. A haláltól azért félsz, mert élni szeretnél. Azért rettegsz tőle, mert úgy érzed, még van olyan tapasztalat, ami kimaradt az életedből. Sokan érzik úgy, hogy a halál megfosztja őket valamitől. A bölcs ezzel szemben tudja, hogy a haláltól inkább állandóan kap valamit. A halál értelmet ad az életnek. Te magad vagy az, aki eldobod az életedet; hiszen pocsékolod minden pillanatát. Beülsz a kocsidba, elmész innen oda, és közben semmit sem látsz. Mintha ott sem volnál. Azzal vagy elfoglalva, hogy elgondolod, mit fogsz csinálni a következő pillanatban. Gondolatban hetekkel, vagy talán évekkel magad előtt jársz. Nem az életet éled, hanem a gondolataidat - úgyhogy az életet te dobod el magadtól, nem a halál veszi el. A halál igazából a segítségedre van, amikor figyelmedet a jelen pillanatra irányítja. Michael A. Singer
  9. Én valamit nagyon megtanultam. Azt, hogy ha lép az ember, mindig a maga igazi célja irányában lépjen előre. Persze ez nem olyan könnyû, ha az élet annyi mindent kínál, de itt nem szabad tévedni, mert visszatalálni nagyon nehéz.
  10. A kudarc kell. A siker elkényelmesít, de a kudarc megtanít megbocsátani, és megmutatja, hogy kik és mennyire fontosak az életünkben.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat